Hévíz-Vasas 3-0 (0-0)

A mérkőzésről tudósított: IGLÓDI ENDREA mérkőzésről tudósított: IGLÓDI ENDRE
2002.11.10. 21:01
Címkék
A két együttes első alkalommal találkozott bajnoki mérkőzésen, ebből az alkalomból Vértes Árpád, Hévíz polgármestere egy emlékplakettel lepte meg az angyalföldieket. A játék lüktető és változatos volt a szünetig. Fordulás után Herczeg Csaba villant meg, ám a 30. születésnapját ünneplő Kuczkó Gábor mentett előle bátor kivetődéssel. A találkozó első kapura lövéséből a brazil Fred egy ritkán látható sarkazással a hazaiaknak szerzett vezetést. A zöld-fehérek tovább növelték előnyüket a 65. percben. A 85. percben pedig egy rendkívül látványos, Fred által bemutatott 50 méteres szóló végén Nota Gyula káprázatos vetődéssel mentett, de négy perccel később már a fővárosiak kapusa is tehetetlen volt. A végig sportszerű mérkőzésen végül reális eredmény született.MESTERMÉRLEG
Pusztai László: – A Vasas ellen türelmesen játszva, magabiztosan nyertük meg a mérkőzést.
Szapor Gábor: – A mérkőzésen ziccereket hibáztunk, a Hévíz pedig nulla–egynél ajándékba kapott egy gólt. Ezután is lett volna lehetőségünk a gólszerzésre, de nem tudtuk a kaput eltalálni, így pedig nehéz nyerni…
Legfrissebb hírek

Kétgólos hátrányba került a „cserkészek” ellen a Tatabánya a férfi kézi Ek elődöntőjében

Kézilabda
11 perce

Európai kézilabdaligák: Pergel Andrej csapata őrzi második helyét

Kézilabda
22 perce

Nem lett meg a második debreceni győzelme az évszázadban, de így is élen az ETO

Labdarúgó NB I
39 perce

Curling vegyes páros vb: magyar siker a csehek ellen

Téli sportok
1 órája

Kikapott a világbajnok görögöktől a világkupára készülő magyar női vízilabda-válogatott

Vízilabda
1 órája

Robbie Keane a kiállításról: Így kiesik még egy labdarúgó, akit a szabály betartása érdekében játszatni tudnék

Labdarúgó NB I
1 órája

Serie A: AC Milan–Juventus

Olasz labdarúgás
1 órája

La Liga: kieső helyen maradt a Sevilla

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik