Újpest - Horváth Ferenc nem áll meg tízig

2002.11.14. 21:19
Címkék
Az élvonal legeredményesebb csatárkettőse az Újpesté. Horváth Ferenc és Kovács Zoltán eddig 16 gólt hozott össze a bajnokikon. Az utóbbi időben azonban Horváth nem nagyon talált a kapuba, a Videoton ellen például ziccerek sorát hagyta kihasználatlanul. A 32-szeres válogatott csatár fejjel és lábbal is próbálkozott – hiába.–Semmi különös nem történt az utóbbi fordulóban, visszanéztem a mérkőzést, megbeszéltem a helyzeteket azokkal, akinek adok a véleményére, és megállapítottam, hogy szinte mindig a jó megoldást választottam, csak a kapus ügyesebb volt nálam –mondta a labdarúgó. –Egyébként nekem általában nem megy Végh Zoltán ellen, nem tudok kifogni rajta. Jó kapusnak tartom, aki nagyon gyors. Egyszer sem lőttem az égbe a labdát, mindig ő védett. Van még egy kapus az élvonalban, aki szinte megbabonáz, de a nevét nem árulom el.–Korábban már játszottak és nyertek úgy sorozatban, hogy büntetést helyeztek kilátásba a klub tulajdonosai. Most megint ez a helyzet. Nem nyomasztja önöket a győzelmi kényszer?–Egyáltalán nem, hiszen nekünk büntetések emlegetése nélkül is illik nyernünk. Tudjuk, hogy sok pénzt fektettek a csapatba, és szeretnénk, hogy ez megtérüljön. Azt hiszem, a meccsek alatt senkinek sem fordul meg a fejében, hogy mi lesz, ha nem sikerül három pontot szereznünk.– A helyzetük most egyszerű: ha dobogón lesznek az év végén, megkapják a prémiumot, ha nem, akkor nincs pénz.–Ez is mutatja, hogy egyáltalán nem olyan rossz a helyzetünk, mint azt sokan állítják. Ha a következő három fordulóban szerzünk hét vagy talán kilenc pontot, akkor nagyon közel leszünk az első helyhez.–És akkor tavasszal a várakozásnak megfelelően harcban lesznek a bajnoki címért?–Ha most nem szakadunk le az éllovastól, akkor mindenképpen. Ennek a csapatnak nagyon fontos lesz a téli időszak, hiszen végre együtt tudunk majd edzeni. A nyáron alig készült közösen a keret, csak az utolsó pillanatban álltunk össze. Ha minden rendben megy majd a felkészülésünk során, bajnokok lehetünk. Figyeljük csak meg a Real Madridot, ott aztán sok jó játékos van, mégis csak nehezen állnak össze.–Jelenleg hét gólnál tart. Mennyit tervez még az őszre?–Még hárommal számolok. Úgy indultam ennek a szezonnak, hogy mindenképpen kétszámjegyű legyen a gólegyenlegem. A tíz találattal tehát elégedett lennék.–Nem lesz könnyű, hiszen három igen nehéz találkozó előtt állnak.–Ez így van, nem is tudok egyet sem kiemelni a hátralévő csapatok közül. Most a DVSC a legfontosabb, először a debrecenieket kell legyőznünk.Az újpestiekkel kapcsolatos információ még, hogy a csütörtök délelőtti edzésen felszakadt Lubos Kozel szemhéja. A védő, aki éppencsak felépült combsérüléséből, Korolovszky Gáborral együtt ugrott fel egy labdáért, amikor a védő véletlenül könyökkel fejbe vágta a cseh játékost. Kozel azonnal kórházba ment,ahol összevarták a szemhéját és megröntgenezték a fejét. Szerencsére kiderült, nincs komolyabb probléma.
Legfrissebb hírek

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
50 perce

Újabb játékost jelentett be a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Rendezte 90 millió forintos tartozását a Mosonmagyaróvári KC

Kézilabda
1 órája

Araújo Liverpoolban, Maldini Cagliariban – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Vége a szabadságnak, Mbappé és Cucurella is befutott a Real Madridhoz

Spanyol labdarúgás
2 órája

Takács Boglárka a „szelek szárnyán” először 11 másodpercen belül

Atlétika
2 órája

Ökölvívás: tizenegy magyar indul az U19-es Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
2 órája

Férfi röplabda Közép-európai Liga: két magyar csapat indul a regionális sorozat következő idényében

Röplabda
2 órája