NB I/B - Újra csak kínlódott a Vasas

B. NAGY ZOLTÁNB. NAGY ZOLTÁN
2002.11.15. 23:22
Címkék
SÁRGA LAP
Gyánó (Virágh gáncsolásáért) a 13., Aranyos (Lendvai buktatásáért) a 24., Burzi (Plókai gáncsolásáért) a 40., Hegedűs (reklamálásért) a 54., Hajba (Aranyos felvágásáért) a 75., Kerényi (reklamálásért) a 72., M'bemba és Gál (kakaskodásért) a 82., Hungler (Hámori buktatásáért) a 85. percben

KIÁLLÍTVA
Gyánó (második sárga lap) a 74. percben

SZÖGLETARÁNY: 4:4 (0:1)
A mérkőzés nagy dilemmája (sok más egyéb mellett) az volt, hogy Mészöly Kálmán kinek is szurkol. A Vasasnak, amely szinte az életét jelenti, vagy esetleg a REAC-nak, amelynél fia, Mészöly Géza a szakvezető. Érthetetlenül idegesen kezdett mindkét együttes, egy-egy szabadrúgásnál nem egyszer a partjelzőnek kellett befutnia a pályára, hogy Szabó Zsolt játékvezetőnek segítsen a játékosok nyugtatgatásában. Futballról ekkor még szó sem volt, az első kapu felé tartó lövésre 16 percet kellett várni, ekkor Hegedűs Gyula próbálkozott, de lövése hat méterrel a felső léc felett hagyta el a játékteret. Unalmas volt a küzdelem, már ekkor jól látszott, hogy a látványos elemeket nem a Fáy utcában kell várnia a nézőknek. A 28. percben történt a meccs második üdítő színfoltja: a hazaiaknál kezdőként pályára lépő Pál András öt méterről az oldalhálót találta el. A 32. percben a rákospalotaiak is letették névjegyüket: Lendvai Péter 22 méteres szabadrúgását követően ölelte magához a labdát Nota Gyula. Az antifutball ellenére a 36. percben vezethetett volna a Vasas: Hámori Ferenc remek labdát tálalt Gyánó Szabolcs elé, akinek százszázalékos ziccerben leadott lövését védte az egykori angyalföldi kapus, Kövesfalvi István. A 40. percben szinte a semmiből került helyzetbe ismét Gyánó, s ez talán olyannyira meglepte őt, hogy egyből kapura gurított, s a Vasas balszerencséjére a labda a jobb kapufáról a mezőnybe pattant vissza. A szünetet követően tovább süllyedt a színvonal.
Gyánó Szabolcsnak (jobbra) nagyon rossz napja volt, hiszen piros lappal büntették
Gyánó Szabolcsnak (jobbra) nagyon rossz napja volt, hiszen piros lappal büntették
Gyánó Szabolcsnak (jobbra) nagyon rossz napja volt, hiszen piros lappal büntették
Az 53. percben ajtó-ablak ziccerben Hámori öt méterről az üresen tátongó kapu mellé helyezett. Ekkor már egyértelműen úgy tűnt, hogy a Fáy utcában akkor születik gól, ha a játékvezetőről véletlenül a hálóba pattan a labda. Az unalmasan szürke mezőnyjátékot a játékvezető a saját maga eszközeivel próbálta meg színesíteni. Sorra villantak a sárga lapok, majd a 74. percben Gyánó Szabolcs a felezővonalnál a szabadrúgás elvégzésének akadályoztatásáért megkapta második sárga lapját, s ezzel a kiállítás sorsára jutott. Összességében a mérkőzés könnyen felejthető volt, tulajdonképpen azok jártak igazán jól, akik a péntek délutáni szabadidejüket nem az angyalföldi stadionban töltötték.

Mestermérleg
Szapor Gábor: – Dicséret illeti a csapatot a győzni akarásáért. Úgy érzem, hogy mindent megpróbáltunk a siker érdekében, de indokolatlannak tartom az utolsó húsz perc emberhátrányát.
Mészöly Géza: – A szezon leggyengébb játékával csak egy pontot tudtunk szerezni.
Legfrissebb hírek

Statisztikák: Balogun elit társasághoz csatlakozott, Pochettino amerikai történelmet írt

Foci vb 2026
1 órája

Videó: Kane duplázott; Belgium drámai meccsen ment tovább – a 21. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
1 órája

Pocchettino: Mindenki számára nehéz ellenfél leszünk

Foci vb 2026
1 órája

A harmadik társházigazda is nyert – az Egyesült Államok is továbbjutott

Foci vb 2026
2 órája

Balogun gólt lőtt, majd pirosat kapott, de az USA tíz emberrel is felülmúlta a bosnyákokat

Foci vb 2026
2 órája

Videó: emiatt állították ki az amerikaiak hősét, nem lehet ott a Belgium elleni nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
2 órája

Videó: Balogun gólt szerzett, majd LeBron James ikonikus mozdulatával ünnepelt

Foci vb 2026
2 órája

Balogun góljával vezet a szünetben az Egyesült Államok

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik