Vincent a KTM-nél

2002.11.15. 21:21
Címkék
A vb zárófutamán, a Valenciai Nagydíjon két hír látott napvilágot az első francia 125-ös világbajnokkal, a 28 éves Arnaud Vincent-nal kapcsolatban. Az egyik szerint az egykori motorkerékpár-szerelő meghosszabbította a szerződését az idei apriliás csapatával, az Imola Circuit Exalttal, míg a másik szerint a nyúltenyésztéssel is foglalkozó motoros jövőre a KTM-nél fog versenyezni. Pénteken kiderült, hogy az utóbbinak van valóságalapja: Vincent ugyanis két évre aláírt az osztrák márkához. És őszintén szólva ez egyáltalán nem meglepetés. Vincent az 1998 óta tartó vb-pályafutása alatt először lehet gyári pilóta, először kereshet jelentős mennyiségű pénzt – az idén ingyen motorozott az olasz csapatban, a KTM-től viszont évi egymillió eurót kap majd –, ráadásul a 125-ös KTM-csapat nagyon ütőképesnek tűnik. A KTM-hez szerződött az egyik legelismertebb tervező, Harald Bartol – világbajnok volt a Gilerával –, ezen felül Heinz Kinigadner csapatfőnök évi 3 millió euróból gazdálkodhat. Azaz minden adott ahhoz, hogy Vincent megvédhesse a vb-címét. Igaz, nem lesz könnyű dolga, hiszen az az olasz Roberto Locatelli lesz a csapattársa, aki tavalyelőtt 125-ös világelső volt.
Legfrissebb hírek

Vizes Eb: Milák Kristóf országos csúccsal döntős 50 pillangón

Úszás
19 perce

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
31 perce

Edzőt váltott Szánthó Regő csapata

Minden más foci
38 perce

Két tizenéves a dobogó tetején a férfi strandröplabdázóknál

Röplabda
1 órája

Szórhatná a milliárdokat, de más utat választott a francia futballforradalmár

Francia labdarúgás
1 órája

Vízilabda: ötméteresekkel győzték le a görögöket az U20-asok az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kissé messzebb esett az alma a fájától – interjú Németh Istvánnal és Németh Lucával

Képes Sport
2 órája

Rekorddíjazás és neves indulók a Kanizsa Open sakkversenyen

Egyéni
2 órája