Bozsik Pétert, valamint Csank Jánost csábítanák

2002.11.19. 21:36
Címkék
Közeleg a Borsodi Liga őszi szezonjának vége, és azt már hetekkel ezelőtt is hallani lehetett, Szabó Andrásnak legkésőbb a télen megköszönik a munkáját. A fiatal szakember a nyártól segítőként dolgozott Molnár László mellett (no, igaz, az A-licenc birtokában formailag már akkor is vezetőedző volt&) , ám a szlovákiai szakember távozása után hivatalosan is ő felel a szakmai munka irányításáért. Sokan azt mondják, a 40. születésnapját éppen szombaton ünneplő Szabó Andrásnak még túlságosan nagy falat az Újpest, és bár a csapat pillanatnyilag negyedik a bajnoki táblázaton, a lilák még mindig nem alkotnak kész együttest.
Szabó András nem tekinthet túl optimistán a jövôbe: azt mondják, túl fiatal a feladathoz
Szabó András nem tekinthet túl optimistán a jövôbe: azt mondják, túl fiatal a feladathoz
Szabó András nem tekinthet túl optimistán a jövôbe: azt mondják, túl fiatal a feladathoz
Szabó András nem tekinthet túl optimistán a jövôbe: azt mondják, túl fiatal a feladathoz
Szabó András nem tekinthet túl optimistán a jövôbe: azt mondják, túl fiatal a feladathoz
Szabó András nem tekinthet túl optimistán a jövôbe: azt mondják, túl fiatal a feladathoz
A kitűnő játékoskeret nem nevezhető egységes, jó gárdának, a rapszodikus teljesítmény miatt pedig jócskán lemaradtak (főként a mutatott játékban) a legfőbb riválisaiktól, a bajnoki címre esélyes MTK-tól vagy éppen a Ferencvárostól. Márpedig a Megyeri úton nem is olyan régen a megvalósítható nagy tervekről beszéltek az emberek, és tagadhatatlan, hogy a szurkolóktól kezdve a játékosokon át a vezetőkig mindenki csalódásként éli meg a jelenlegi szereplést.
Száz szónak is egy a vége: a hírek szerint Szabó Andrásnak közel sincs biztos állása.
Sőt, egyes híresztelések szerint Lukács Ferenc tulajdonos már azon gondolkodik, ki legyen a fiatal szakember utódja. Ma már az sem titok, hogy az előző bajnokság vége előtt az újpesti vezetők elsősorban Egervári Sándort szerették volna megszerezni, ám a mesteredző végül visszatért a Hungária körútra, korábbi sikerei színhelyére. A koncepció azonban világos volt: tapasztalt, a szakmában már bizonyított edzőt ültetett volna Lukács Ferenc a Megyeri úti kispadra, ám mire eldőlt, hogy Egervári Sándor az egyeztetések ellenére nem szerződik Újpestre, már leszűkült a kör, beszűkültek a lehetőségek. A lila-fehérek ezért külföldön néztek körül, és némiképp váratlanul így húzták elő Molnár Lászlót, de – és ez már régi történet – ő nem tudta megváltani a világot.
Lapunk úgy tudja, Újpesten a nyári átigazolások után hamarosan ismét nagy dobásra készülnek, és információnk szerint a labdarúgó-kft. tulajdonosa tárgyalásokat folytat a bajnok Zalaegerszeg edzőpárosával, Bozsik Péterrel és Simon Antallal, illetve a Siófokot az élvonalba visszavezető, egy évvel korábban pedig a Ferencvárossal bajnokságot nyerő Csank Jánossal és segítőjével, Vass Lászlóval. A klub részéről egyelőre tagadják az információt, de várjuk meg az őszi idény végét, és a bajnoki szünetben minden kiderül majd…
Legfrissebb hírek

Egyelőre nem tudja tartani az intenzitást a Liverpool Andoni Iraola alatt

Angol labdarúgás
5 perce

„Nézőként” a centenáriumi mérkőzésén Mark Schwarzer – az első 100-szorosok, 28. rész

Képes Sport
18 perce

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
42 perce

„Sikerült megkoronázni a hetet” – Tamás Botond az öttusa Eb után

Egyéb egyéni
44 perce

Szalah után újabb világsztár tart Törökországba; 37 évesen is folytatja Alexis Sánchez – keddi transzferhíradó

Minden más foci
58 perce

„A Villarreal jól járt Gulácsi Péter megszerzésével” – interjú a Marca főszerkesztőjével

Spanyol labdarúgás
1 órája

Félbeszakadt Marozsán és Medvegyev negyeddöntője Montrealban

Tenisz
1 órája

A Benelux-út: légiósainknak ez az ugródeszka az elitligák felé

Légiósok
1 órája