Hazájuktól "féltett" walesi bárdok

ARDAY ATTILAARDAY ATTILA
Vágólapra másolva!
2002.11.19. 19:23
Címkék
Nyakigláb Eduárd után hétszáz évvel az angolok megint jól betesznek a walesieknek, miután a leigázott kelta szomszédok mozgolódni kezdtek. Nemzeti futballcsapatuk erőteljes életjeleket mutat, pontveszteség nélkül vezeti Eb-selejtező-csoportját. Ma esti ütközete (is) rendkívüli jelentőségű. Sok évtizednyi álmodozás után kapott (harcolt ki) reális sanszot, hogy világversenyen vegyen részt, s hogy esélye ne csökkenjen, Azerbajdzsánban kell győznie. Két vezér azonban nem lesz ott a keleti csatamezőn, Bellamy útját a Newcastle United, Savage-ét pedig a Birmingham City reteszelte el.Ha valaki nem olvasott volna Arany Jánost (ugye nincs ilyen?): Eduárd volt az a derék angol király, aki fakó lován átlépdelt a vérben ázó walesi tájon, s közben máglyára küldött mindenkit, aki ki merte nyitni a száját. Mai honfitársai nem öldösik le a kelta hősöket, csupán az esélyeiket gyilkolásszák. Pedig így is több sebből vérzik a walesi haderő. Mark Pembridge, és Danny Gabbidon az első sorban harcolt Finnország és Olaszország ellen, Andy Johnson, Nathan Blake és Gareth Taylor fontos bajtársaiknak számítanak, ám a felsoroltak egyikét sem foghatják hadra az azeriek ellen – a gyengélkedőn gyógyulgatnak. És akkor jött a Newcastle, visszatartotta Craig Bellamyt, az ősz legnagyobb csillagát, majd jött a Birmingham és keresztbe tett Robbie Savage-nek, egy másik alapembernek.Bellamy októberben hazájának szerzett dicsőséget, Olaszország elleni győztes találatával, novemberben pedig Angliának, amikor tovább lőtte a már kiesettnek nyilvánított Newcastle-t a Bajnokok Ligájában. Több hetes kihagyás után játszhatott múlt héten a BL-ben, ám a térde továbbra is érzékeny, a klub orvosa azt javasolta, hetente csak egyszer lépjen pályára. A Newcastle-nél pedig kijelentették, az az egy nem az azeri–walesi lesz, inkább a szombati Newcastle–Manchester. Hogy Bellamy szíve mennyire fáj, nem tudjhatjuk pontosan (nyilván nem kürtöli világgá, hogy milyen szemét a munkaadója), de lemérhetjük a másik United támadójának, Ryan Giggsnek a vallomásából. – Manapság sokkal nagyobb szeretettel hajtok Wales színeiben, mint MU-éban – mondta el bátran. Csak nehogy ráfizessen ő is, mint az egykori walesi bárdok…
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
24 perce

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
25 perce

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
27 perce

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
34 perce

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
44 perce

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
58 perce

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
1 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik