Henry kezelte az ágyút Rómában

2002.11.28. 20:26
Címkék
Henry egyedül döntötte el a római csatát (Fotó: Reuters)
Henry egyedül döntötte el a római csatát (Fotó: Reuters)
Henry egyedül döntötte el a római csatát (Fotó: Reuters)
Henry egyedül döntötte el a római csatát (Fotó: Reuters)
Henry egyedül döntötte el a római csatát (Fotó: Reuters)
Henry egyedül döntötte el a római csatát (Fotó: Reuters)
A szebbik arcát mutatta az Arsenal a Stadio Olimpicóban, ez pedig a 2002–03-as idényben semmi jót sem jelent az ellenfeleknek. Nem volt ez másképp Rómában sem, ahol a helyi "farkasok” ugyan Antonio Cassano góljával előnybe kerültek, utána azonban Thierry Henry háromszor varázsolt, az "ágyúsok” pedig Auxerre és Eindhoven után az "Örök Várost” is bevették.
"Amióta itt vagyok az Arsenalnál, ez az egyik legjobb nemzetközi eredményünk – lelkendezett Arséne Wenger menedzser. – Thierry ma kiemelkedően játszott, három különböző, de egytől egyig nagyszerű gólt szerzett. Csapatként is remekül teljesítettünk, kiválóan védekeztünk, labdákat szereztünk, a középpályássorunk pedig az idő haladtával egyre erősebb lett. Egyetlen játékosomat sem cserélném el senkire, mert én mindegyikükben megbízok.
Tudta-e, hogy…

…Thierry Henry lett a második francia játékos, aki triplázni tudott a BL-ben (itt most szigorúan a BL-t vettük figyelembe)? A Romát egyedül elintézô Arsenal-támadó elôtt Frank Sauzée, a Marseille védôje vágott mesterhármast az elitligában, méghozzá a CSZKA Moszkvának. A jogelôd BEK-et is figyelembe véve Just Fontaine-é a rekord, aki az 1958–59-es sorozatban a Reims színeiben négy gólt szerzett a Newtonards ellen.
Nem csak Henryból áll a csapatunk, ott van például Cygan, aki egy–egynél nagyszerűen mentett a gólvonalon. És a játékvezetőre sem lehet panaszunk, nagyon jól működött, nem adta meg azokat a tizenegyeseket, amelyeket a rómaiak jogtalanul, de vehemensen követeltek.”
A szakértők által egyként méltatott Henry sem szállt el, és ugyanerre kérte társait is: "Tényleg csodálatos, hogy mesterhármast szereztem, de higgyék el, ennél sokkal fontosabb, hogy nyertünk. Ugyanakkor a földön kell maradnunk, mert ez a római győzelem nem sokat ér akkor, ha a következő körben nem verjük meg a Valenciát.”
Fabio Capello, a Roma trénere szerint nincs okuk aggodalomra a londoniaknak: "Az Arsenal bebizonyította, hogy jó, sőt, nagyon jó csapat. Egységes, becsvággyal teli és erős. Jelenleg talán a legerősebb Európában. Ha egy erős csapat ellen játszol, akkor nem hibázhatsz akkorákat, mint mi.”
A meccs számokban
RomaArsenal
Lövési kísérletek 5 8
Kapura lövések 3 5
Szögletek 5 2
Szabálytalanságok2816
Leshelyzetek 9 2
Labdabirtoklás
(%-ban)4852
Legfrissebb hírek

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
25 perce

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
28 perce

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
57 perce

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
1 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
1 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
1 órája

Törökország nem lassít: Lukakut a Fenerbahce, Vlahovicsot a Besiktas jelentette be – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
1 órája