Edzőképzés: Tizennégy új hallgató

V. GY.V. GY.
2002.12.02. 20:48
Címkék
Tizennégy hallgató társaságában az óbudai Aquincum Szállóba "fészkelte be magát” az edzőképző központ vezetése (élén Mezey Györggyel), más szóval, hétfőn megkezdődött a pro-licences edzőképzés második turnusa. Az UEFA által elfogadott és ajánlott tanfolyamon Bognár György, Gergely Károly, Glázer Róbert, Kis Károly, Mészöly Géza, Pajkos János, Pintér Attila, Rugovics Vendel, Szabó András, Szentes Lázár, Tamási Zsolt, Tornyi Barnabás, Vágó Attila és Várhidi Péter vesz részt, s remélhetőleg jövő év júniusában valamennyien megkaphatják azt a diplomát, amelynek birtokában Európa nyugati felében is munkát vállalhatnak a magyar szakemberek. Talán ennél is fontosabb: 2004-től kizárólag pro-licences szakemberek dolgozhatnak a honi élvonalban.A tanfolyam megnyitóját megtisztelte Bozóky Imre, az MLSZ elnöke is, aki rövid beszédben köszöntötte a hallgatókat, s kiemelte, hogy "ellenséges közegben” dolgoznak mostanság a magyar edzők, éppen ezért hit, kitartás, valamint hozzáértés nélkül nehéz ma eredményt felmutatni. Bozóky szerint a jelenlegi szakmai garnitúra képes lehet arra, hogy megváltoztassa a labdarúgásunk körül kialakult légkört. Szót kért s kapott a megnyitón Berzi Sándor főtitkár is, aki szintén védelmébe vette a tanfolyamot. A főtitkár elmondta: hét év kemény munkája kellett ahhoz, hogy Magyarország teljes jogú tagja lehessen az európai konvenciónak. Berzi is kitért az ellenséges hangulatra és kiemelte: a tanfolyam ellenzői pánikban vannak, ezért a sok gáncsoskodás, pedig a képzés egyik alapja lehet a honi labdarúgás felemelkedésének. A 14 szakember egyébként két héten át elméleti és gyakorlati képzésen vesz részt.
Legfrissebb hírek

Unai Emery minden sorozatban aranyérmes lenne az Aston Villával

Minden más foci
1 perce

Japán válogatott kapust igazol a PSG; cserélt egymással az Everton és a Palace – keddi transzferhíradó

Minden más foci
6 perce

Az utolsó percben szerezte a tizenhat éves középpályás a győztes gólt a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
14 perce

Tóth Anna mégis futhat az atlétikai Eb elődöntőjében

Atlétika
14 perce

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
25 perce

„Rám ne számítsatok!” – Álvarez megsértődött Simeonére és a vezérigazgatóra

Spanyol labdarúgás
49 perce

Az igazi verseny a héten indul a női kosárválogatott vb-keretébe kerülésért

Kosárlabda
1 órája

Egyelőre nem tudja tartani az intenzitást a Liverpool Andoni Iraola alatt

Angol labdarúgás
1 órája