Csillagpor

2002.12.03. 20:44
Címkék
A Real győzelmét követően az újságírók azonnal megrohanták a királyi gárda legújabbkori sikereinek letéteményesét, Florentino Pérez klubelnököt. "Egy nagyon fontos kupát hódítottunk el, mégpedig megérdemelten, mert előttünk adódott több gólszerzési lehetőség, és mert kiválóan játszott a csapat. Nem szeretném kiemelni Ronaldót, mert csapatként érték el a sikert, de az biztos, hogy a brazil játékos még sok boldogságot szerez nekünk. Most már számot vethetünk a centenárium évében, és úgy érzem, minden okunk megvan az elégedettségre, elvégre három, hatalmas presztízzsel bíró trófeát tehettünk a vitrinbe. Ez a mostani siker pedig ismét bebizonyítja, hogy a Real Madrid a világ legnagyobbja“ – vélekedett Pérez.Vicente del Bosque, a Real Madrid edzője sportszerűen elismerte, hogy nem volt olyan egyszerű két vállra fektetni az ellenfelet, mint az az eredményből kitetszik. "Köszönhetően ennek a győzelemnek, három fontos sikerrel zárhatjuk ezt a számunkra oly fontos évet. Ma egyáltalán nem volt könnyű dolgunk, mert nem igazán sikerültek a befejezések, és az Olimpia is az utolsó pillanatig méltó partnernek bizonyult – mondta a szakvezető, aki a siker titkát csapata egységében látja. – A legnagyobb sztárokat szerepeltettem, de a Real nem négy vagy öt csillag alakulata, hanem egy labdarúgócsapat, amelyben az összes játékosnak a lehető legjobb teljesítményét kell nyújtania.”A "csillagok” közül ezúttal Ronaldo ragyogott a legfényesebben, hiszen gólt szerzett, és a mérkőzés legjobbjának is őt választották. "Nos, ez a stadion rendre szerencsét hoz nekem. A Real Madrid pedig szenzációs, hiszen miután két évig voltam sérült, ilyen mérkőzéseken játszhatok, ilyen címekért. Végtelenül boldog vagyok – nyilatkozta a brazil csatár, aki a jövővel kapcsolatban kijelentette: – Nagyon jól játszik a csapat, megnyerhetjük a Bajnokok Ligája mostani kiírását is, amely legalább annyira fontos, mint ez a mostani siker.” Az Olimpiát gardírozó, egykoron az argentin válogatott kapuját őrző Nery Pumpido nem volt elkeseredve a lefújást követően: "Senki sem elégedett, ha kikap a csapata, viszont számomra megadatott az az elégtétel, hogy büszke lehetek a játékosaimra a teljesítményük és az elszántságuk miatt. A világ legjobb alakulata ellen játszottunk, mégis több tekintetben egyenlő partnere voltunk ennek a gárdának.”
Legfrissebb hírek

Versenylista futóínyenceknek Kozma Rolandtól: Daráló, Julian Alps és A Kör

Csupasport
30 perce

Kovács Mátyás csapattársa lehet Gruber Zsombor – sajtóhír

Labdarúgó NB I
42 perce

Meccsélménnyel felérő kaland Zabrze mélyén – videó

Európa-liga
59 perce

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
1 órája

„Tartom magam ahhoz, amit mondtam, és amiért kiállítottak” – négy mérkőzésre tiltották el Bódog Tamást

Labdarúgó NB I
1 órája

Lengyel huligánok ferencvárosi szurkolókra támadtak egy zabrzei pizzériában

Európa-liga
2 órája

Vízilabda: győzelem a törökök ellen az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Bátori Lilianna nem gondolta volna, hogy a 188 centiméter kevés lesz az Eb-döntőhöz

Atlétika
2 órája