Távozik az ügyvezető

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
2002.12.03. 20:57
Címkék
Hosszas tárgyalások után tavaly júniusban írták alá azt a szerződést, amelynek értelmében a Rába Rt. – összhangban a cég stratégiai célkitűzésével – a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Rt.-nek értékesítette az általa létesített Győri Rába Stadiont, csakúgy, mint a Rába a Győri ETO FC Kft.-ben lévő 11.36 százalékos üzletrészét. Az új tulajdonos Peczár Lászlót, az rt. közgazdászát, az ETO egykori ifjúsági labdarúgóját bízta meg az FC-t működtető kft. ügyvezetői tendőinek ellátásával, ám ő most bejelentette: lemond tisztségéről. "Nagyon nehéz időszakban, másfél évig dolgoztam ügyvezetőként – mondta Peczár László. – A stadion és a klub megvásárlásakor bizony kaotikus állapotok uralkodtak az ETO-nál, nagyon sok volt a rendezetlen ügy, felhalmozódott az adósságállomány, és nap nap után újabb és újabb, az átvételkor még nem ismert problémákkal találkozhattunk, és mindemellett aránylag rövid idő alatt egy teljesen új csapatot is kellett építeni. Nem panaszként, csupán tényként említem, hogy szinte éjjel-nappal dolgoztam. Időközben iker fiúgyermekeim születtek, és most úgy érzem, hogy az eddigieknél több időt kell szentelnem a családomra. Kizárólag ezért döntöttem úgy, hogy lemondok.” Tarsoly Csaba a Quaestor Rt. vezérigazgatója az új ügyvezetőt még nem nevezte ki.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: MTK Budapest–Vasas FC az NB I-ben

Minden más foci
2 órája

A legszelídebb drog – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
2 órája

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
2 órája

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
2 órája

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, Spanyolországban fordított a Juventus az El-ben

Európa-liga
2 órája

Radnóti Dániel: Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy én kezdjek

Európa-liga
3 órája

Vívás: hét magyar a 64 között a férfi párbajtőrözők casablancai világkupaversenyén

Egyéb egyéni
3 órája