Uniós lehetőségek a sport számára

2002.12.04. 18:35
Címkék
"Az Európai Unió és a sport” címmel nagyszabású konferenciára került sor szerdán a TF Alkotás utcai épületében. A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium által is támogatott rendezvényen az egyik kulcskérdés az Európai Uniós finanszírozási lehetőségek áttekintése volt, ezzel kapcsolatban Köpf Károly, a sporttárca helyettes államtitkára előadásában kifejtette: nem létezik közvetlen sporttámogatás a tagországok számára, de közvetett úton, pályázatokon keresztül lehet majd pénzhez jutni. Az unió sportpolitikáját illetően Nádori László egyetemi tanár hangsúlyozta: közös sportpolitika még nem létezik, sportról szóló cikkely nem szerepel az EU alapokmányaiban, de a kérdés napirenden van, a sportnak mind társadalmi értékei, mind gazdasági hatásai alapján helye van az uniós joganyagban. Ezen kívül többek között a fogyatékosok sportja, a doppingellenes küzdelem, valamint a sport és a média kapcsolata is helyet kapott a mintegy 250 sportszakember részvételével megrendezett tanácskozáson. A budapesti konferencia első volt a még öt hasonló rendezvényből álló sorban, a további menetrend: 2002. december 13.: Nyíregyháza; 2003. január 10.: Kaposvár; 16.: Békéscsaba, 31.: Salgótarján; február 14.: Veszprém.
Legfrissebb hírek

Kl-selejtező: Efraín Juárez két helyen nyúlt bele a győri csapatba a rigai meccs után – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
5 perce

Már nem Vincze István a KFC Komárom sportigazgatója

Minden más foci
17 perce

Lovas Világjátékok: Doerfer Noémi a 41. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
46 perce

Őrzi az előnyét a Ferencváros a Górnik Zabrze otthonában

Európa-liga
47 perce

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, Kós Hubert negyedik 100 pillangón! – videó

Úszás
1 órája

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
1 órája

120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea; távozott Tóth Alex török csapattársa – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
1 órája