Egyelőre csak találgatnak

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2002.12.09. 21:02
Címkék
Noha az egyik legnépszerűbb lengyelországi napilapban, a Gazeta Wyborczában meghirdetett szavazáson Jerzy Engellel, Henryk Kasperczakkal, Werner Liczkával, Mick McCarthyval, Philippe Troussier-vel, Nevio Scalával és Stefan Majevskivel ellentétben Bicskei Bertalan neve nem szerepel a nemzeti együttes kispadjára nagy eséllyel pályázó szakemberek között, lapunk úgy értesült (a megerősítést Varsóból kaptuk), a magyar válogatottat korábban kétszer is irányító, most még Kínában tartózkodó tréner továbbra is a jelöltek között van.
Hétfőn arra is fény derült, hogy a Gazeta néhány nevet (lásd' még: az olasz Scala, az ír McCarthy, illetve a francia Troussier) csak játékból dobott be, ám hiába a "nagy halak”, a lengyel Engel mindenkit überelt. A voksolást tudniillik a nyári világbajnokság után leváltott edző nyerte, miután az olvasók 41 százaléka vele képzeli el a jövőt."Való igaz, Jerzy Engelnek nagy a szurkolótábora, csakhogy a szövetségben korántsem örvend akkora népszerűségnek – árulta el érdeklődésünkre a Wyborcza sportrovatában dolgozó Robert Blonski. – Egyébként jókor hívott, ugyanis nemrég beszéltem a szövetség elnökével, Michal Listkiewiczcsel, aki megjegyezte, még emlékeznek arra, Engel milyen körülmények között távozott a nyáron, úgyhogy szerinte kissé korai lenne ez a visszatérés…”A lengyel kolléga, valamint az elöljáró természetesen Bicskei Bertalan esetleges szerepvállalásáról is értekezett. "Igen, mi is hallottunk arról, hogy magyar kapitánya is lehet Lengyelország válogatottjának, ezért természetesen erre is rákérdeztem Listkiewicznél. Az elnök úr azt felelte, nem Bicskei lesz a kapitány, mégpedig azért nem, mert azt akarják, hogy a lengyel együttest lengyel edző vezesse. Hogy akkor ki lehet a befutó, arról, higgye el, fogalmam sincs, mivel mifelénk napról napra változik a helyzet… A minap például megtörtént az, hogy a korábbi norvég kapitány Egil Olsen menedzsere felhívta a lengyel szövetséget, azt tudakolván, »ügyfelének« van-e esélye arra, hogy megörökölje Zbigniew Boniek helyét. Listkiewicz udvarias volt, közölte, hogy igen, van esélye, de előbb szeretnék látni az önéletrajzát, ezért legyen szíves, mihamarabb postázza azt…”Ami biztos: most éppen négy jelölt van a posztra, három lengyel és egy külföldi szakember. Miként az is tény, hogy a lengyelek február elején Horvátországgal meccselnek, vagyis az illetékesek sokáig nem halogathatják a döntést.
Legfrissebb hírek

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
39 perce

Az MLSZ nyilvánosságra hozta az NB I 5. fordulójának programját

Labdarúgó NB I
47 perce

Korábbi NBA-játékosok jelezték, jelentkeznének a női liga jövő évi draftjára

Amerikai sportok
1 órája

Pigniczki Fanni a 36. helyen végzett egyéni összetettben az rg vb-n

Torna
1 órája

Tóth Balázsék meccsével indul pénteken az angol másodosztály idénye

Angol labdarúgás
1 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Fucsovics feladta, Udvardy kikapott Cincinnatiben

Tenisz
1 órája

Kézilabda: győzelemmel folytatta a felkészülést a Veszprém és az FTC

Kézilabda
2 órája