Éger László kell a ZTE-nek

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2002.12.10. 21:01
Címkék
Amióta befejeződtek az őszi küzdelmek, nem volt távozó a Dunaferr együttesétől –Sowunmi Thomas még a 17. forduló előtt igazolt a Ferencvároshoz –, de szinte másról sem hallani, minthogy az újvárosiak legjobbjai melyik együttesben folytatják tavasztól a pályafutásukat. Ám egyelőre csak annyi biztos, hogy a Magyar Labdarúgóliga fegyelmi bizottsága igazat adott a klubját feljelentő Kiss Györgynek és Zováth Jánosnak, így szabadon igazolhatóvá vált a két labdarúgót. A dunaújvárosiak a határozatot még nem kapták kézhez, de ahogy hallani, fellebeznek majd. Egyébként a két védőt továbbra is a Ferencváros és az MTK szeretné leigazolni, bár a ballábas Kisst az Újpest is csábítja.Éger Lászlót is vinnék, a labdarúgót Zalaegerszegen, Debrecenben és Kispesten is szívesen látnák. Az egykori olimpiai válogatott futballista még nem döntött a hogyan továbbról, ám valószínűsíthető, hogy a két vidéki alakulatnak, közülük is a bajnoki cím védőjének nagyobb az esélye a szerződtetésére.A korábban a klubját ugyancsak feljelentő Balaskó Iván iránt a Győr és a Matáv érdeklődik, míg a hátsó alakzatát mindenképpen erősíteni akaró Sopron Salamon Miklóst is igazolná. Ha az említett átigazolások megtörténnek, jelentősen meggyengül a Dunaferr kerete. A Dunaújvárosban maradó labdarúgóknak nem lesz egyszerű feladat kiharcolni az élvonalban maradást – főleg, hogy a riválisok kivétel nélkül erősítenek majd… –, arról ugyanis semmi biztosat nem lehet tudni, hogy új játékosok érkeznek-e a piros-fehér alakulathoz. Szerdán a klub elnöksége újabb ülést tart, és akkor a tagok alighanem döntenek majd arról is, hogy a futballisták milyen anyagi körülmények között folytathatják a bajnokságot.
Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
42 perce

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
43 perce

Los Angeles 2028: csak az utolsó meccseket rendezik a központi helyszínen a futballtornán

Egyéb egyéni
58 perce

Guardiola „haragszik” a Man. Cityre, amiért az nem költ elég pénzt átigazolásokra

Angol labdarúgás
1 órája

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
1 órája

Szalontay az országos csúcsa után az első fordulóban búcsúzott sprintben a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
2 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
2 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik