Kispest - Marijan Vlak továbbra is esélyes a kispadra

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2002.12.11. 21:51
Címkék
Péntekig edzenek a Kispest futballistái, hogy azután végre ők is megkapják – az elfoglalt tizenkettedik pozíció miatt furcsán hangzana, hogy megérdemelt… – téli szünetüket. Fájdalom, ez a háromhetes pauza aligha lesz kifejezetten kellemes a játékosok számára, hiszen egyfelől nyomasztó lehet az utolsó helyezés, másrészt pedig a záró öt mékőzésen nem sikerült teljesíteni a vezetőség által elvárt nyolc pontot, így pedig ezúttal jóval kevesebbet lehet majd költeni ajándékokra.Gál László klubigazgató persze továbbra is tárgyal játékosokkal és klubokkal, hiszen fel kell készülni arra, ha december közepén mégis úgy határoz a szövetség, hogy lesz átigazolás. Ha lesz, ha nem lesz, annyi már biztos, hogy Vezér Ádám egyelőre nem szerződik Kispestre. Az egykori honvédos, jelenleg az izraeli másodosztályban szereplő kapus nem tudott megegyezni klubjával az átigazolásról, így fél évig még kint marad, ám a nyáron várhatóan hazatér – könynyen lehet, hogy a Bozsik-stadionba.Természetesen hivatalos átigazolási szezon híján még nincsenek konkrétumok az erősítések terén. Edzőt viszont lehet igazolni bármikor, így valószínűleg a közeli napokban eldől, hogy Szurgent Lajos marad-e a kispadon, avagy más vezeti tavasszal a Kispestet. Ha más, akkor még mindig Marijan Vlaknak van a legnagyobb esélye arra, hogy a Honvédhoz írjon alá. Bár a horvát mesternek akad görög ajánlata is, információink szerint igencsak érdekli a kispesti munkavállalás, úgyhogy akár az is elképzelhető, hogy hamarosan Budapestre érkezik.
Legfrissebb hírek

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
1 perce

Óriási meglepetés, Sallai Rolandék csak a végén mentettek pontot az újonc ellen

Minden más foci
3 perce

El-selejtező: öt gólt vágott Feröeren, kettős győzelemmel jutott tovább a Lech Poznan

Európa-liga
10 perce

Gyász: elhunyt a 19 éves walesi kerékpáros a portugál körversenyen

Kerékpár
12 perce

A Veszprém legyőzte a Portót a spanyolországi torna döntőjében

Kézilabda
52 perce

Kosárlabda: vereséggel kezdett az U16-os leány Eb-n a magyar csapat

Utánpótlássport
1 órája

Kós Hubert döntött: a 200 vegyest választja

Úszás
1 órája

Ciro Immobile bejelentette visszavonulását

Olasz labdarúgás
1 órája