Bodnár nélkül búcsúztak

2002.12.12. 23:17
Címkék
Kijevben meglehetősen foghíjas lelátók előtt és dermesztő hidegben kezdődött a találkozó. Olekszij Mihajlicsenko, a hazaiak mestere meglepő összeállításban küldte pályára csapatát: Gavrancsics, Hackevics, Melascsenko, Reva és Neszmacsnij csak a tartalékok között kapott helyet, míg a műtét előtt álló Cernat, valamint a húzódással bajlódó Bodnár László még a kispadra sem ülhetett le.
A győzelem kényszerével játszó hazaiak nagy lendülettel kezdtek, az ötödik percben, Peev bombája után Ibrahim Üzülmez a gólvonalról vágta ki a labdát. Bár a mezőnyben továbbra is a Dinamo játékosai birtokolták többet a labdát, a következő lehetőségre mégis félórát kellett várniuk a didergő nézőknek: a mérkőzés előtti napon a 30. születésnapját ünneplő Huszin elől mentett meleg helyzetben Córdoba, a vendégek kapusa. Nem sokkal az első játékrész lefújása előtt Sackih jó helyzetben körülményeskedett, így gól nélküli döntetlennel mehettek pihenőre a csapatok.A fordulás után tovább folytatódott a tiszta fehérben játszó Dinamo meddő mezőnyfölénye, a vendégek pedig sikeresen lassították a játékot. A 65. percben óriási lehetőség maradt kihasználatlanul a hazaiak előtt: Leko bal oldali beadásából Rincón hét méterről teljesen tisztán lőhetett, Córdoba bravúrral védett, a kipattanóból Rincón ismételt – ezúttal a védők hárítottak a gólvonalon. Nem sokkal később Sackih maradt le a labdáról a kaputól két méterre. A lefújásig az állás már nem változott, így a Besiktas a legjobb tizenhat közé jutással ünnepelhette azt, hogy zsinórban immár a 22. mérkőzésen is megőrizte veretlenségét.Dinamo Kijev (ukrán)–Besiktas (török) 0–0
Kijev, 23 000 néző
Tj: a Besiktas, 3–1-es összesítéssel
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
4 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
4 órája

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
4 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
5 órája

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
5 órája

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
5 órája

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
5 órája