Euro 2008: Vitatkoznak, kik voltak a döntőben

2002.12.12. 21:29
Címkék
A nagyobb, internetes honlappal is rendelkező osztrák és svájci lapok egybehangzóan állítják, hogy az orosz, a magyar és a bosnyákhorvát pályázat már az első körben elbukott, míg nagy meglepetésre a görögtörök páros lett a későbbi győztes fő riválisa. Ugyanakkor a The Irish Times című lap és a tekintélyes World Soccer tudni véli, hogy az ír-skót pályázat volt a döntő vesztese.
Ellentmond ennek viszont az RTÉ ír képújság, amely – hasonlóan az MLSZ vezetőihez – úgy tudja, az alpesi kettősnek a magyarok voltak a legnagyobb riválisai. Velük ellentétben a mindig jól értesült Reuters arról számol be, hogy a legjobb három között a későbbi győztes és a magyarok öt-öt, míg a görög-török kettős két szavazatot kapott, a döntőben pedig 9:3 volt oda.És egy már-már hivatalosnak nevezhető forrás; Giangiorgio Spiess, az UEFA végrehajtó bizottságának svájci tagja azt nyilatkozta: "Meglepett, hogy a négy északi ország és a skót-ír közös pályázat ilyen korán elbukott, mint ahogy az is váratlan volt, hogy a magyarok és a görögök meg a törökök közösen az utolsó körig versenyben voltak a rendezésért.”
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
2 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
2 órája

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
3 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
3 órája

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
3 órája

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
3 órája

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
4 órája