ATLÉTIKA - Budapesten járt az IAAF delegátusa

MTI MTIMTI MTI
2002.12.13. 21:24
Címkék
Eredetileg péntek délben, az épülő Budapest Aréna látogatásával kezdődött volna a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) szervezési delegátusának látogatása, de a Lamine Diack elnök vezette küldöttség délelőtti párizsi repülőjáratát törölték. A délutáni megérkezést követően először a sportminisztériumban tárgyalt a nemzetközi szövetség első számú vezetője és Gyulai István főtitkár a 2004-es fedett pályás világbajnokság rendezéséről.
"Arra kértem Lamine Diack elnök urat, hogy a 2004-es fedett pályás világbajnokság szponzorpénzeiből az IAAF-nak járó 50 százalékot 2005-ben utalhassuk át, illetve vizsgálja meg, nem fordítható-e ez az összeg a magyar atlétika fejlesztésére – mondta a találkozót követően Jánosi György sportminiszter az MTI-nek. – Közösen végiggondoltuk a költségeket és ennek kapcsán arra a következtetésre jutottunk, hogy vannak bizonyos kockázati elemek. 2004-től kezdődően az IAAF a páros években rendezi a tető alatti vébéket, a páratlan esztendőkben pedig a szabadtéri világbajnokságokat, így ez egy próbaévnek tekinthető. Ráadásul 2004 az olimpia éve is lesz, ezért kérdéses, hogy mekkora érdeklődésre lehet számítani és a versenyzők milyen formában érkeznek Budapestre.”A sportminiszter ugyanakkor hozzátette: az IAAF elnöke nyitott volt a javaslatra, és abban maradtak, hogy jövőre visszatérnek a kérdés megvitatására. Jánosi György szerint, ha ebben sikerül megegyezni, biztos, hogy újra nagyszerű sporteseménynek adhat otthont Magyarország. "Konkrét számokról nem beszéltünk, a szervezők feladata lesz a pontos összegek meghatározása. De mi készen állunk a feltételek megteremtésére” – szögezte le Jánosi. A tervek szerint a vb költségvetése 630 millió forint.
Legfrissebb hírek

Radnóti Dániel: Kevés időm maradt túlgondolni a helyzetet; Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

E-újság
5 órája

Szombati sportműsor: három meccs az NB I-ben; pályán a Liverpool; a női kézi BL-ben az ETO és az FTC

Minden más foci
5 órája

Nyitva az ajtó – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Es(end)őember – Bodnár Zalán publicisztikája

Légiósok
5 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
5 órája

Egy kipattanó itt, egy potya gól ott – nem bírt egymással a Deportivo és a Levante

Spanyol labdarúgás
5 órája

Ligue 1: háromgólos győzelem idegenben – lendületbe jött a Toulouse

Francia labdarúgás
5 órája

Raimondo triplázott, a Frosinone a Sassuolo bakijait kihasználva nyert

Olasz labdarúgás
5 órája