Tereprali - Orioli tanácsai

2002.12.13. 21:22
Címkék
Edi Orioli rutinos rókának számít a "szakmában. Ez lesz a tizenötödik Dakarja, ezek közül egyen már indult autóval, ám akkor (1993-ban) nem volt túl szerencsés. Most azonban bízik a sikeresebb végkifejletben, bár tudja, hogy ez az autó nem éppen testhezálló számára és nem ez az, amellyel esetleg a francia Hubert Auriolhoz hasonlóan a motor után kocsival is győzhetne.
– Autóval könnyebb lesz a Dakar?– Abból a szempontból biztosan, hogy motorosként egyedül kell a navigációra és a gyorsaságra figyelni, az autóban pedig két ember látja el ugyanezt a feladatot. Ráadásul én jól ismerem a sivatagot, tudom, miként kell teljesíteni egy hatszáz kilométeres speciálist, tudom, hogyan menjek fel egy hatalmas dűnére és miként jöjjek le róla. – Nem sajnálja, hogy az idén a mezőny nem érinti Szenegált?– A dakari cél lenne az igazi, de ez a verseny már rég nem a földrajzi helyszínekről szól, hanem a háromhetes sivatagi küzdelemről. – Az afrikai országok közül melyikben lesz a legnehezebb autózni?– Biztos vagyok benne, hogy Líbiában. Az ottani szakaszok lesznek a vízválasztók.– Milyen tanácsot adna Kis Sándornak?– A legfontosabb, hogy ne a helyezést tartsa szem előtt, hanem szépen, lassan, körültekintően autózzon. Ez ugyanis a célba érkezés titka a Dakaron. Ja, és ne veszekedjen a navigátorával, mert verseny közben az összhang nagyon lényeges. Remélem, mindketten ott leszünk az egyiptomi célban és akkor visszatérhetünk a siker titkára...
Legfrissebb hírek

Tenisz: Marozsán Fábián három szettben kapott ki Cincinnatiben

Tenisz
38 perce

Erős Gábor: Tizenöt-húsz éve nem láttam, hogy valakit követő emberfogással próbálnak levenni a pályáról

Labdarúgó NB I
1 órája

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
8 órája

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
8 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
9 órája

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
9 órája