Úszás - azért a víz az úr

2002.12.14. 21:07
Címkék
– Milyen érzés?– Boldog. Risztov fordulója sokat javult. Ha bírja vele a hajrát nyolcszáz gyorson Rigamonti, világcsúcs lett volna – mondja Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke, az Eb-pályázat szervezőbizottságának vezetője.– Nem pont erre gondoltam.– A kétszáz pillangó is gyönyörű volt, igaza van.– Mellékesen pedig szombaton délben eldőlt, Budapest rendezheti meg a 2006-os Európa-bajnokságot. Ennyire biztos volt a dolgában?– Egyáltalán nem voltam biztos, de Eb-rendezés ide vagy oda, azért a víz az úr. Nekünk ebben a sportágban elsősorban nem a földön kell remekelni, hanem a medencében, a vízben.– Mikor tudta meg, hogy Budapesté az Eb?– Negyed egykor, amikor egy jóbarát kijött a teremből. – Tehát mit érzett?– Bizonytalanságot, soha ne bízz a barátaidban. Hivatalosan tizennégy óra tizenöt perckor kellett a LEN elnökének közzétennie az eredményt, mi azt az információt kaptuk, hogy addig senki nem tudja a titkos szavazás eredményét.– Azt hallani, sima győzelem volt…– Utólag minden győzelem könnyűnek látszik. Én tudom, hogy a szervezőbizottság tagjai mennyit tettek azért, hogy nyerhessünk. Egyébként – hogy az újságíró-szakmánál maradjak – valós az a mondás, hogy amit valaki vérrel és verejtékkel ír meg, azt mások könnyedén olvassák, míg amit valaki könnyen megfogalmaz, azt mások vérrel és verejtékkel tudják csak elolvasni.– Ha nem nyerünk, tényleg lemondott volna?– Hát ha egyszer bejelentettem…– Utólag persze kár rajta meditálni, de mi lett volna ha azon bukik a magyar pályázat, hogy bár ön másfél millió euróra kapott felhatalmazást csak nyolcszázezret ajánlott fel? – Akkor én is bukom. Akkor nem takarékos vagyok, hanem smucig. Sőt, hülye, aki elvett egy uszodát a magyar úszósporttól, megfosztotta a szurkolókat egy Európa-bajnokságtól. – Gondolom este azért megiszik egy korty pezsgőt. De mi lesz holnap, győzni sokszor nagyobb teher…– Pezsgőt szilveszterkor iszom, holnap meg képletesen szólva megyünk ásni. Csak tudnám, hogy hova, hiszen három színhely szerepelt a prezentációs anyagunkban. – Úgy hírlik, a LEN urainak a Latorca utcai helyszín tetszett.– Mindenkinek az tetszik a legjobban, hiszen sehol a világon nincs még egy főváros, ahol három uszodát csak két képzeletbeli híd választ el egymástól. Más kérdés, hogy ezidáig otthon a Kőér utcai Spartacus sportkomplexum kapta a legnagyobb támogatást.– Ez a nyertes pályázat a Gyárfás-életmű része?– Hétfőn ígéretes lesz a Kereszttűz a Nap-keltében, és bízom abban, hogy a Kinn-padon rovat is sok nézőt vonz. Napi munka van, szerintem például Kertész Imre beszélhet életműről.
Legfrissebb hírek

Meghosszabbították a vb-érmes magasugró, Akimenko eltiltását

Atlétika
19 perce

FTC: „Csak egy sokat dolgozó fiú vagyok a klubban” – Kubatov Gábor indul az októberi elnökválasztáson

Labdarúgó NB I
26 perce

Bohdan Melnik: Itt az ideje, hogy legyőzzük a Szparit!

Labdarúgó NB I
1 órája

Rutin, magabiztosság, támogatás – Gulácsi Péter nagy értéke lehet a Villarrealnak

Spanyol labdarúgás
1 órája

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
1 órája

Az Atlético Madrid átigazolta a Tottenhamtől Cristian Romerót

Spanyol labdarúgás
1 órája

Márton Viviana változatlanul a tekvandós világranglista és olimpiai rangsor élén

Egyéb egyéni
1 órája

Elképesztő bírói döntés: Az utolsó kilométeren büntették meg az éremért küzdő Venyercsán Bencét

Atlétika
1 órája