Utánpótlás - Nyonban sorsoltak az Európa-bajnoki selejtezőkre

2002.12.14. 21:42
Címkék
Skócia, Norvégia és San Marino, illetve Románia, Észak-Írország, valamint Szlovénia. Ezen országok korosztályos nemzeti csapataival találkoznak a magyar utánpótlás-válogatottak a 20032004-es kontinenstornák első selejtezőkörében  derült ki pénteken a svájci Nyonban megtartott sorsoláson. Előbbi triót az U17-es, utóbbit pedig az U19-es gárdáknak rendelte a sors, pontosabban Andy Roxburgh, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) skót származású technikai igazgatójának keze.
A fiatalabbak tornájának házigazdája Franciaország lesz, míg az idősebbek seregszemléjének Svájc ad majd otthont. A nyolcas döntőkbe mindkét esetben a következő módon kvalifikálhatják magukat az érintettek: a most alkotott tizenkét csoportból minden kvartett első két helyezettje, és valamennyi csoport összevetésében a legjobb eredménnyel büszkélkedő harmadik helyezett gárda kerül a második körbe, ahol három-három kiemelt ország csapata csatlakozik hozzájuk. A még versenyben lévőket hét, szintén négy tagot számláló csoportba sorolják az illetékesek, s e négyesek győztesei, valamint a házigazda együttese alkotja a döntők mezőnyét."Azt gondolom, a riválisok helyett elsősorban magunkra kell figyelnünk – mondta a sorsolás ismeretében Nyilasi Tibor, az utánpótlás-válogatottak szakfelügyelője. – Amennyiben a szövetség biztosítani tudja a felkészülés tárgyi és anyagi feltéte-leit, akkor egyik gárdánknak sem okozhat problémát a továbblépés. Minél több nemzetközi találkozót kell játszania a csapatoknak, és persze az sem lenne hátrány, ha külföldi edzőtáborokba is eljutnának a srácok. Az ellenfeleken végigszaladva elsőre az jut eszembe, hogy a román utánpótlás az ország futballjának jelenlegi válsága ellenére is kiemelkedő, és a szlovénok is odafigyelnek a fiatalokra. Észak-Írország, Skócia és Norvégia azonos stílust képvisel, meggyőződésem, hogy a mi tizenkilenc és a tizenhét éveseink is tehetségesebbek a felsorolt nemzetek csapatait alkotó labdarúgóknál, és ez döntő szempont. A végére hagytam San Marinót, nem véletlenül, a miniállam korosztályos futballja ugyanis kezdetleges helyzetben van. Összességében csak ismételni tudom magam: bizonyos feltételek megteremtése elengedhetetlen szükséglete a sikernek, ám amennyiben ezek teljesülnek, akkor az eredmények sem maradnak el.”
Legfrissebb hírek

Meghosszabbították a vb-érmes magasugró, Akimenko eltiltását

Atlétika
19 perce

FTC: „Csak egy sokat dolgozó fiú vagyok a klubban” – Kubatov Gábor indul az októberi elnökválasztáson

Labdarúgó NB I
26 perce

Bohdan Melnik: Itt az ideje, hogy legyőzzük a Szparit!

Labdarúgó NB I
1 órája

Rutin, magabiztosság, támogatás – Gulácsi Péter nagy értéke lehet a Villarrealnak

Spanyol labdarúgás
1 órája

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
1 órája

Az Atlético Madrid átigazolta a Tottenhamtől Cristian Romerót

Spanyol labdarúgás
1 órája

Márton Viviana változatlanul a tekvandós világranglista és olimpiai rangsor élén

Egyéb egyéni
1 órája

Elképesztő bírói döntés: Az utolsó kilométeren büntették meg az éremért küzdő Venyercsán Bencét

Atlétika
1 órája