Puskás-stadion - ötlet az átépítésre

MTI MTIMTI MTI
2002.12.17. 21:02
Címkék
Az MTV Nap-kelte című műsorának vendége volt kedden Jánosi György. A sportminiszter szerint jogi eszközökkel lehet megszüntetni mindazokat az anomáliákat, amelyek a labdarúgás utánpótlásának gondozását állami pénzen vállaló Bozsik-programokat, valamint az edzőképzést jellemzik. Utóbbival kapcsolatban kijelentette: el kell jutni oda, hogy csak a Testnevelési Egyetem által akkreditált intézményben lehessen diplomát szerezniük a szakembereknek. Jánosi a Puskás-stadion rekonstrukciójával kapcsolatban megemlítette, hogy elképzelhető: az életveszélyes felső tribün lebontása után a játékteret kell mélyíteni, hogy a lelátó a nemzetközi szabályoknak megfelelően közelebb kerüljön a pályához. A sporttárca irányítója foglalkozott a tévéközvetítések kérdésével is. Megítélése szerint tarthatatlanok az arányok, melyek alapján egyes sportágaknak fizetniük kell a képernyőre kerülésért, ugyanakkor a bajnoki futballmeccsek milliárdos nagyságrendben hoznak pénzt az MLSZ-nek és a ligának.
Legfrissebb hírek

Radnóti Dániel: Kevés időm maradt túlgondolni a helyzetet; Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

E-újság
6 órája

Szombati sportműsor: három meccs az NB I-ben; pályán a Liverpool; a női kézi BL-ben az ETO és az FTC

Minden más foci
6 órája

Nyitva az ajtó – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Es(end)őember – Bodnár Zalán publicisztikája

Légiósok
6 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
6 órája

Egy kipattanó itt, egy potya gól ott – nem bírt egymással a Deportivo és a Levante

Spanyol labdarúgás
6 órája

Ligue 1: háromgólos győzelem idegenben – lendületbe jött a Toulouse

Francia labdarúgás
6 órája

Raimondo triplázott, a Frosinone a Sassuolo bakijait kihasználva nyert

Olasz labdarúgás
6 órája