TIPPMIX-ügy - a liga feljelentést tett

K. Z.K. Z.
2002.12.17. 21:30
Címkék
A Magyar Labdarúgóliga aztán nem lacafacázik: megszokhattuk néhány honi futballtestülettől, hogy próbálja elkenni a számára kényelmetlen ügyeket, az MLL azonban a legújabb botrányt nem akarja vizsgálat nélkül hagyni. Természetesen a tippmixes bundagyanúról van szó, és mint Szieben László ligaigazgató korábban is jelezte, az MLL szépen összegyűjtötte az információkat, és kedden feljelentést tett a rendőrségen.
"Olyan iratokat adtunk át a rendőrség részére, amelyek alapján megkezdődhet a nyomozás” – mondta Szieben László, ám az igazgató már nem tért ki arra, hogy mégis milyen információhoz jutott a liga. Gyanítjuk, a paksamétában szerepelt a fehérváriak által a ligához beküldött nyilatkozat is, amelyben a játékosok a büntetőjogi felelősségük tudatában elismerik, hogy nem volt közük a bundához. Úgyhogy ha netán valakinek mégis volt, az csalás mellett akár a hatóság félrevezetéséért is bűnhődhet… Persze ez csak feltételezés."Az adatok kiszivárogtatása rontaná a nyomozás esélyeit, továbbá rombolná a magyar futball hitelét is, ezért erről nem szívesen beszélnék” – jelezte az igazgató, hogy labdarúgásunk igencsak fogyóban lévő erkölcsének megőrzése azért mindenekfelett van.A rendőrség így napokon belül megkezdheti a nyomozást. Mivel azonban a bűncselekményeknek idegen országokhoz is közük lehet (emlékezhetünk, Szlovákiában és Ausztriában tiltották le a fogadásokat a Sopron–Kispest és a Videoton– Békéscsaba meccsre), a rendőrségtől kapott információ szerint nem kizárt, hogy hamarosan az Interpol is bekapcsolódik az ügybe – úgyhogy most valóban van némi okuk az aggodalomra a tiltott szerencsejátékosoknak.
Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
4 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
4 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
4 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
4 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
5 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
5 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
5 órája