Edwards nem hibázott

A szurkolók és a szakértők többsége már idény közben odaadta volna neki a vb-aranyat. Az ausztrál a július 14-ei Amerikai Nagydíjig folyamatosan szállította a rekordokat: korábban senki sem kezdett egy szezont hat győzelemmel, és nem nyert nyolcszor az első tíz viadalból. Sokan azt gondolták, hogy Bayliss megdönti Doug Polen rekordját is: a kétszeres amerikai szuperbike-világbajnok 1991-ben 17-szer diadalmaskodott. De ami a legfontosabb: az Amerikai GP első versenye után Bayliss már 56 pont előnnyel vezetett az összetettben Edwards előtt! Megállíthatatlannak tűnő menetelése ellenére mégsem lett világbajnok! Edwards ugyanis egy Baylissénél is nagyobb sorozatot kezdett el július 14-én.
A Texasi Tornádónak becézett 28 éves motoros a vb utolsó kilenc versenyén kilencszer volt aranyérmes – Polen 1991-ben csak hétszer tudott első lenni egymás után –, aminek köszönhetően ő lett a legtöbb pontot begyűjtő világbajnok. Az 552 ponttal záró amerikai előtt a négyszeres világbajnok Carl Fogarty tartotta a csúcsot: ő 1999-ben 489 pontot szerzett. És hogy mi lehet az oka Edwards látványos feltámadásának? A válasz négy részből áll.
Először is az, hogy Bayliss rengeteget hibázott. A hatodik, Brit GP-n az első esős versenyen két bukás miatt csak az ötödik lett, pedig ha nyert volna, akkor a végelszámoláskor 555 pontja is lehetett volna… Másrészt ha Bayliss nem esik el a két júliusi nagydíj, az Amerikai és az Európai GP edzésein – amelyeken súlyos váll-, kéz- és hátsérüléseket szenvedett –, akkor talán nem 81, hanem 100 pontot vihetett volna haza a két versenyről. Vagyis 560 ponttal most ő lehetne a világbajnok. De nem ő az. Az idegességre hajlamos Bayliss a legnagyobb hibát az utolsó előtti, Holland GP-n követte el: ha Assenben két ezüstérmet szerzett volna, akkor az imolai zárófutamon nem kellett volna erőlködnie, mindenáron nyernie. Bayliss azonban az asseni második versenyen esett és képtelen volt folytatni a viadalt, aminek az lett a következménye, hogy Edwards az évad során először az élre ugrott.
Bayliss látványosan hanyatló teljesítményének a hátterében a Ducati érthetetlen magatartása is meghúzódik. A Ducati már év közben elkönyvelte magának az egyéni vb-címet, és ezek után már nem igazán foglalkozott Baylisszel és a motor fejlesztésével. Ehelyett inkább a MotoGP-re kifejlesztett motorjával tőrödött és azzal, hogy miként szerezze meg a Hondától Colin Edwardsot. És mire észbekaptak a szakemberek a Ducatinál, addigra már késő volt.
A Honda ugyanis a legjobbkor adott Edwards alá egy ütőképes motort. Miután az amerikai Kato Dajzsiróval párban megnyerte a 25. Szuzukai 8 órást, Edwards egy szárnyaló kéthengeres VTR1000-SP2-est kapott a világ legnagyobb motorgyárától. Ez a motor sokkal nagyobb tempóra volt képes a kigyorsításokkor és a végsebesség tekintetében, mint Bayliss Ducatija.
Edwards az év első felében birtokolt gyengébb motorral is folyamatosan Bayliss sarkában volt – egyhuzamban 25-ször állhatott fel a dobogóra –, és kihasználta a hibáit. A kiegyensúlyozottsága mellett azonban mégis az volt Edwards fő erénye, hogy az ütőképes motorjával sohasem hibázott. Ennek köszönhetően úgy lett kétszeres világbajnok, hogy hárommal kevesebb futamgyőzelmet aratott (14–11), mint Bayliss.

15. szuperbike vb
Az élcsoport: 1. Edwards (amerikai, Honda) 552 pont, 2. Bayliss (ausztrál, Ducati) 541, 3. Hodgson (brit, Ducati) 326, 4. Haga (japán, Aprilia) 278, 5. B. Bostrom (amerikai, Ducati) 261, 6. Xaus (spanyol, Ducati) 249

4. szupersport vb
Az élcsoport: 1. Foret (francia, Honda) 186, 2. Fudzsivara (japán, Suzuki) 181, 3. Chambon (francia, Suzuki) 162, 4. Casoli (olasz, Yamaha) 128, 5. Pitt (ausztrál, Kawasaki) 126, 6. Kellner (német, Yamaha) 94