A vezetőedző tudtával alakították át a keretet

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2002.12.21. 20:50
Címkék
Edzőkérdés nem volt, játékosvándorlás annál inkább. Akik nagy pénzen vagy a tippmixen (bár a Videotonnal kapcsolatban ezt nem szerencsés emlegetni&) fogadtak volna Várhidi Péter menesztésére, most elbukták a tétet. A székesfehérvári szakember nyugodtan dolgozhat tovább, mi több, ez a szombat egyértelműen megerősítette őt pozíciójában.
Gyakorlatilag az történt, amit az edző akart: azok a játékosok, akik különböző okok miatt már az ősszel sem élvezték a tréner bizalmát, most szépen csomagolhatnak, és elhagyhatják a királyi várost.Várhidi Pétert Olaszországban értük el. – Milyen érzések kavarognak most önben?– Először is gyönyörű tájakat nézhetek, imádom Olaszországot, másodszor pedig nem tudom, mire kíváncsi. Arra, hogy nem került-e szóba a menesztésem? Ezzel én eddig sem foglalkoztam, tettem a dolgomat, és az ilyen jellegű kérdésekre mindig azt válaszoltam, a vezetők majd eldöntik, mit akarnak, úgyhogy ezt ne is firtassuk tovább. Ugyanúgy dolgozom januártól a Videoton sikereiért, ahogy korábban is, ráadásul most újra optimistán látom a jövőnket.– Mitől lett megint bizakodó?– Azt mindenkinek látnia kellett, hogy az elmúlt ősz nem a szakmáról és a futballról szólt Székesfehérvárott. Túl sok minden történt a klubnál, de ebbe most hadd ne menjek bele. Bizakodásra az ad okot, hogy mindez reményeim szerint nem ismétlődhet meg, azaz januártól új életet kezdünk. Illetve ez nem is pontos így: azt szeretném, ha a tavaly őszi hangulat és eredményesség térne vissza a Videotonhoz.– Akkor most újra az első hat közé kerülés a cél? – Hiú ábránd lenne, ha ezt emlegetném. Sajnos erre kevés az esélyünk, inkább azt céloznám meg a tavasszal, hogy lerakjuk egy olyan csapat alapjait, amely a következő szezontól megint ott lehet a legjobbak között. Ehhez persze erősítenünk kell, hiszen Pomper Tibor és Vasas Zoltán helyett védőkre van szükségünk. Egy középpályást sem ártana venni, azt pedig nem győzöm hangsúlyozni, mennyire fontos lenne csatárt vagy inkább csatárokat igazolni. Leadtam a listát, meglátjuk, mi valósul meg ebből. – Azért csak rákérdeznék: mitől volt ez a zűrzavaros ősz, és mi történt valójában a Videotonnál?– Ismétlem, nem szeretnék most ezzel foglalkozni, viszont lehet, hogy egyszer elmesélek mindent. Érdekes sztori lesz, annyi szent…– Arra viszont mindenképpen válaszoljon, hogy az ön tudtával kerültek-e szabadlistára néhányan?– Természetesen a tudtommal történt mindez. A nevek aligha jelentenek meglepetést, hiszen az ősszel már volt gond valamennyiükkel. Nekem a legfontosabb a csapategység kialakítása, a keret átszervezése fontos lépés lehet ezen az úton.
Legfrissebb hírek

NB I: DVTK–Újpest FC

Labdarúgó NB I
4 perce

NB II: HR-Rent Kozármisleny–Aqvital FC Csákvár

Labdarúgó NB II
33 perce

Fordulatos meccsen győzött a Békéscsaba ellenében az újonc Karcag

Labdarúgó NB II
34 perce

Emberelőnyben fordított a BVSC

Labdarúgó NB II
34 perce

NB II: Szeged-Csanád GA–Budafoki MTE

Labdarúgó NB II
38 perce

Úszás: megvannak a 2026-os utánpótlásversenyek helyszínei

Utánpótlássport
40 perce

Zielinski parádés gólt lőtt, az Inter nehezen győzte le a nyeretlen Veronát

Olasz labdarúgás
52 perce

Marozsán sérülés miatt visszalépett az athéni tornától

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik