Elegük van a teremből

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2002.12.27. 21:22
Címkék
Egyre kisebb az esély arra, hogy jelenlegi formájában még egyszer sor kerüljön a német terembajnokságra. A Német Futball-liga (DFL) a 2002-es sorozatot a világbajnokságra való tekintettel mondta le, a 2003-ast a vb-ből adódó terminusnehézségek miatt törölte és most "eltüntette” a programból a 2004-es kiírást is. A lépés legfőbb oka, hogy a Bayern München és a Borussia Dortmund jelezte: nem indul el a pontvadászatban."Ezek után esélyünk sem volt arra, hogy olyan értékes televíziós szerződést kössünk, amely a kluboknak 100-150 ezer eurót garantált volna. Sajnálom, biztosan jó buli lett volna, legalábbis a szurkolók és a televíziók eddig nem panaszkodtak rá. Úgy tűnik, a terembajnokságot ebben a formában a közeljövőben nem tudjuk kiírni” – nyilatkozta az esetet követően Heribert Bruchhagen, a DFL gazdasági igazgatója.A terembajnokság megítélése az elmúlt években felemás volt. A legutóbbi, 2001-es kiírásban (amely az Unterhaching sikerével végződött) a Bayern és a Borussia csak a B-csapatával vett részt, de a többi élvonalbeli csapat sem kínozta a legjobbjait. Igazán komolyan csak az alacsonyabb osztályú együttesek vették a rendezvényt, nekik ugyanis a terembajnokság pénzkereseti lehetőséget jelentett.
Krzystof Nowak befejezi

WOLFSBURG. Huszonhét évesen kénytelen befejezni pályafutását Krzystof Nowak, a Wolfsburg lengyel válogatott labdarúgója. A középpályást két éve kezelik idegi megbetegedéssel, és az orvosok nem sok reményt látnak a javulásra. Nowak tolószékbe kényszerült, így látogat ki csapata mérkôzéseire. A klub úgy határozott, hogy január 20-án jótékonysági találkozót rendez a Bayern München ellen, és a bevételt a játékosnak ajánlja fel.

Feldhoff az Uerdingené

UERDINGEN. Az Energie Cottbusnál szabadlistára tett Markus Feldhoff a regionalligás Bayer Uerdingenben folytatja a pályafutását. A csatár az idény végéig kötelezte el magát új klubjához.

Legfrissebb hírek

Egy eldobott cigarettavég – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
1 perce

Sophie Marceau nyomában – Kovács Erika jegyzete

Úszás
1 perce

Kós Hubert arany-, Pápai Olivér ezüstérmes lett az úszó Eb-n; Vindics-Tóth Lili Anna: ezüst a maratonin

E-újság
8 perce

A PSG sem legyőzhetetlen: óriási meglepetésre a Lensé lett a francia Szuperkupa

Francia labdarúgás
32 perce

Először három percen belül a férfi 4x400-as váltó, Európa-bajnoki 5. hely lett a jutalma!

Atlétika
35 perce

Cincinnati tenisztorna: Stollárék kikaptak az első fordulóban

Tenisz
47 perce

Magyarország az ötödik helyen végzett a vizes Európa-bajnokság éremtáblázatán

Úszás
1 órája

Változtatás után: sikeres Eb

Úszás
1 órája