Megcsíphetik a nagyokat

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
2002.12.29. 20:48
Címkék
Piros-fehér-zöldre festett arccal, nemzeti lobogót lengetve sorakoztatta fel a serdülő, ifjúsági és juniorkorú versenyzőket novemberben a Főnix-csarnok lelátóján Puskás Jenő, az utánpótlás válogatott vezetője. Az egység jól látható volt, s nem csak a világbajnokság kedvéért. A reflektorfényben lévő felnőtt versenyzők árnyékában ugyanis egy meglehetősen tehetséges és jól szervezett korosztály bontogatja szárnyait. Az idén például egy nemzetközi viadalon a román korosztályos válogatottat győzte le Puskás Jenő csapata.
– Természetesen erre a viadalra is nagyon büszke vagyok, ám sokkal fontosabbnak tartom, hogy a tavaszi patraszi Európa-bajnokságon tizenegyedikek lettünk, azaz kétezernégyben már az első csoportban, vagyis a legjobbak között mutathatják be gyakorlataikat versenyzőink – mondta Puskás Jenő.– Hogy jó szakemberek irányításával dolgoznak a gyerekek azt bizonyítja, hogy ezen a kontinensviadalon Berki Krisztián ezüstérmes lett lólengésben.– Igen, valóban remek szakemberekkel tudok együtt dolgozni, ám az is sokat számít, hogy a Héraklész-programnak köszönhetően több edzőtáborozási lehetőséghez jutottunk.– Mi alapján szelektálják a versenyzőket?– Minden év végén szervezünk egy felmérőviadalt. Az idén december elején gyűltek össze a fiatal tornászok, akiket bekategorizálunk a felmérőn mutatott teljesítményük alapján. Sajnos a Héraklész-programon belül egyelőre csak a serdülőknek létrehozott Alap-, valamint az ifjúságiakat összefogó Bajnok-program indult be, a juniorokat segítő Csillagprogram még várat magára. Éppen ezért mi úgy gondoltuk, hogy a juniorokat továbbra is felkaroljuk, és együtt edzőtáboroztatjuk az ifjúságiakkal, hiszen kár lenne úgymond szélnek ereszteni egy Berki Krisztián fémjelezte gárdát.– Ezt hogyan oldják meg?– A huszonöt tagú ifjúsági keretet harmincfősre emeltük. A tizenöt tagú A-keret mellé pedig Vereckei István szövetségi kapitány egyetértésével odavesszük a juniorokat, akik nemcsak az ifjúságiak hasznára válnak, de megkapják azt az edzőtáborozási lehetőséget is, amelyre szükség van a fejlődésükhöz.– Lesznek olyanok is, akik a felnőttek mellett kapnak lehetőséget?– Biztosan. Ahogy az idén kiemelték Berki Krisztiánt, úgy véleményem szerint jövőre is megadatik a kiugrási lehetőség. Főleg akkor, ha az országos vagy mesterfokú bajnokságon a fiatalok egy-két szeren megcsípik a felnőtt versenyzőket. – Az ifjúságiaktól mit remél?– Ôk kapják majd a legtöbb edzőtáborozási lehetőséget, jövőre például hat összejövetel lesz, ami remélem hasznosnak bizonyul majd a kétezer-négyes Európa-bajnokság szempontjából.
Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
5 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
5 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
5 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
5 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
6 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
6 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
6 órája