GYORSKORCSOLYA - a hollandok most is erősek

CS. B., I. V.CS. B., I. V.
2003.01.02. 22:03
Címkék
A gyorskorcsolyázók nem sokat teketóriáznak, az új esztendő első versenye ugyanis mindjárt a pénteken rajtoló háromnapos összetett Európa-bajnokság lesz. Mivel a viadalra a hollandiai Heerenveenben kerül sor, nem meglepő, hogy a legtöbb versenyzőt a tulipánosok nevezték  összesen tizennégy főt , s várhatóan a férfiaknál a győztest is ők ünnepelhetik majd.
Igaz, egyik favoritjuk, az olimpiai bajnok Jochem Uytdehaage nem lehet majd ott a jégen, hiszen a hazai válogatón nem sikerült kiharcolnia a nemzeti csapatba kerülést. Ám távollétében is olyan nagy neveket sorakoztatnak fel a házigazdák, mint a kétszeres olimpiai bajnok Gianni Romme vagy a szintén nagy rajongótáborral rendelkező Rintje Ritsma. Sőt, még tartalékként is olyan kiváló korcsolyázókat jegyeznek, mint Carl Verheijen – akit, mielőtt kiderült, hogy csupán csereemberként számítanak rá a holland szakemberek, sokan az első számú aranyesélyesnek tekintettek –, Bob de Jong vagy a legendás hírű, ám kissé már öregecske Ids Postma. A nőknél ugyanakkor német siker várható, a többség egész pontosan a kétszeres hosszú távú olimpiai bajnoknőt, Claudia Pechsteint képzeli a dobogó tetejére. Annál is inkább, mert honfitársa s egyben legnagyobb vetélytársa, Anni Friesinger felkészülése nem volt teljes a sérülése utáni regeneráció miatt. Egy holland éremre azért itt is van sansz, leginkább Renate Groenewold révén.Magyar indulója is lesz a kontinensviadalnak, igaz, Baló Zsolt visszavonulása miatt már csak egy. Bajnoknőnk, Egyed Krisztina áll rajthoz Heerenveenben, méghozzá szép reményekkel. Az utóbbi hetekben nyújtott remek formájának köszönhetően ugyanis könnyen elképzelhető, hogy sikerül majd előrébb lépnie a tavalyi összetett huszadik helyről. Tv: a Eurosport pénteken felvételről 18.30-kor ad összefoglalót.
Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
4 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
5 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
5 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
5 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
5 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
6 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
6 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
6 órája
Ezek is érdekelhetik