A Renault sem tesztel?

2003.01.04. 20:33
Címkék
Rendeződni látszik a pilótapiac, az év első napjainak hírei alapján úgy tűnik, a holland Christijan Albers a Minardinál, honfitársa, Jos Verstappen a Jordannél kezdi a 2003-as idényt.
Albers menedzserének a jövő hét közepéig kell előteremtenie azt a 2 millió fontot, amellyel bevásárolja a hollandot Paul Stoddart csapatába. Verstappen is tárgyal Stoddarttal, de a másik szemét az ír csapaton tartja, hiszen Eddie Irvine, Felipe Massa és Enrique Bernoldi mellett jó eséllyel pályázik arra, hogy Giancarlo Fisichella csapattársa legyen. A Minardi és a Jordan mellett a Renault lesz a harmadik csapat, amely március 1. és november 1. között tíz napra korlátozza tesztjeinek számát, és ennek ellenében a versenyek előtti péntekeken plusz két órát tölt el szabadedzéssel. A Minardi és a Jordan nyíltan felvállalta, hogy él az új lehetőséggel, míg a Renault-n kívül az összes csapat elvetette, hogy csatlakozik kettejükhöz. A hivatalos lista január 15-én lesz nyilvános. A nemzetközi szövetség egyébként azt tervezi, még az idény előtt betiltja a kipörgésgátlót és a kétirányú telemetriát, amelyet 2001 tavaszán vezetett be újra az 1993 óta tartó tilalom után.
Legfrissebb hírek

Hetedik lett a férfiváltó a rövid pályás gyorskorcsolya vk-n

Téli sportok
40 perce

Légióskörkép: több a sérült, mint a gól – Rossi kulcsemberei miatt aggódhat

Légiósok
44 perce

La Liga: Tchouaméni lecsúszott lövése fejen talált egy kisfiút, Mbappé is vígasztalta

Spanyol labdarúgás
49 perce

Legenda, új hős, bambino-világbajnok – így ünnepli a nemzetközi sajtó Kimi Antonellit

F1
57 perce

Alexander Zverev a 30. világelső a férfiaknál

Tenisz
1 órája

Szélesi Zoltán: A Szuszában minden mérkőzés olyan, mint egy gladiátorharc

Labdarúgó NB I
1 órája

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
1 órája

Bódog Tamás: Nem szégyen kikapni Újpesten, de nem jó érzés

Labdarúgó NB I
1 órája