Felújítások az edzőtáborban

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2003.01.04. 20:43
Címkék
Vereckei István szövetségi kapitány nem igazán "kegyelmez fiainak. A férfiválogatott ugyanis néhány hét pihenő után hétfőtől a tatai edzőtáborban ismét edzésbe áll, versenyzőink megkezdik a felkészülést az augusztusi anaheimi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra. Persze a teljes munkával még várniuk kell Csollány Szilveszteréknek, hiszen ezzel egy időben a tatai tornacsarnok felújítása is megkezdődik, így tornászaink a szerekhez még nem igazán férnek hozzá, ám a kőkemény kondicionáló tréningekre így is meglesz a lehetőségük.
– Már a novemberi világbajnokság előtt eldöntöttük, hogy kérvényezzük a tornacsarnok felújítását, amelyet a rekonstrukciós program keretében el is végeznek – mondta Altorjai Sándor, a Magyar Országos Torna Egyletek Szövetségének főtitkára. – A tervek már tavaly elkészültek, ám az első csákánycsapásokra csak hétfőn kerül sor. Ám arra is ígéretet kaptunk, hogy legkésőbb február végére elkészül a terem.– Hogyan alakul át a csarnok?– A hátsó részben megszüntetjük a kosaras szivacsgödröt, és lebontatjuk a galériát is. A helyére egy süllyesztett szivacsgödröt teszünk, és ebbe a részbe helyezzük el a gyűrűt, a nyújtót, a felemás korlátot, és itt gyakorolhatják majd versenyzőink az ugrásokat is. A lényeg az, hogy sokkal nagyobb lesz a terem, így a férfi- és női csapat könynyedén elfér egymás mellett, vagyis többé nem lesz vita azon, hogy mely válogatottunk utazzon el Tatára edzőtáborozni. – És gondolom, sokkal biztonságosabb lesz a terem, hiszen az elhasználódott szerek miatt számos baleset történt az elmúlt esztendőkben.– Így van. A debreceni világbajnokságra kapott szereket visszük le Tatára, azaz a komplett garnitúra rendelkezésre áll. Ráadásul úgy készültek el a tervek, hogy a férfi- és női szerek is kényelmesen elférnek majd a teremben. – Árulja el, ezek után mennyivel növelik az edzőtáborban eltöltött napok számát?– Sokkal. Gyakorlatilag könnyebb lesz majd azt megszámolni, hogy hány napot töltenek el odahaza a versenyzők. Azért is jó, hogy elkészül a tatai terem, mert így csere-edzőtáborozásra is tudunk majd megfelelő helyet biztosítani, vagyis a mi tornászaink is többet tudnak külföldi edzőtáborozáson részt venni.
Legfrissebb hírek

Garda Krisztina: Végig mi diktáltuk a tempót, nagyon boldogok vagyunk, hogy ott lehetünk a döntőben!

Vízilabda
18 perce

Tour de Hongrie: a szövetségi kapitány szerint lehet magyar versenyző a legjobb ötben, tízben

Kerékpár
38 perce

Kinevezték a Werder Bremen új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
53 perce

A 2010-es világbajnokság lett volna minden idők legjobbja? Rangsorolták a vb-ket, szavazzon ön is!

Minden más foci
1 órája

IFFHS: Varga Barnabás az elmúlt öt év 21. legeredményesebb futballistája

Minden más foci
1 órája

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
2 órája

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
2 órája

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
3 órája
Ezek is érdekelhetik