Több mint húszmillió a tét

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.01.04. 20:55
Címkék
A jövő hét végén immár az ötödik, hivatalos nemzeti teremlabdarúgó-bajnokság selejtezőin lépnek pályára az élvonal együttesei, valamint a másodosztály legjobb gárdái. Az első, kísérleti torna után alakult meg a Magyar Labdarúgóliga, s azóta az MLL rendezésében bonyolítják le a műfüves sorozatot  a szervezési munkát a verseny megálmodója, az Erdős László vezette Sporteam Kft. végzi el.
A liga szerepvállalása óta a pénzdíjakban is lemérhető a viadal jelentősége. Tekintve hogy a honi futballklubok zöme nem dúskál az anyagi javakban, jelentős motivációt jelenthet a nettó több mint húszmillió forint összdíjazás. Akárcsak korábban, ezúttal is pluszprémiummal gazdagodik a Zsiborás Gábor-díjjal jutalmazott, legjobbnak választott kapus, a Fodor Imre-díjat kiérdemlő legjobb mezőnyjátékos, míg a Deák Ferenc-díjat kapja a leggólerősebb támadó. 2002 után a szervezők fájó szívvel határozták el, hogy még egy különdíjat kiosztanak: a legharcosabb, leglelkesebb futballista a Simon Tiborról elnevezett serleget kapja meg (és ha már itt tartunk: a tragikusan elhunyt edző játékosként és szakvezetőként is a tőle megszokott alázattal és csupa szív módon vett részt a terembajnokságokon). Az első két játéknappal kapcsolatban a legfontosabb hír az lehet, hogy vasárnaptól kaphatók a nyíregyházi selejtezőre szóló jegyek (mint ismert, a szabolcsi tornát követően Dunaújvárosban és Zalaegerszegen is négy-négy csapat játszik majd körmérkőzést, és a szombatok meg vasárnapok összesen hat csoportgyőztese kerül a fináléba). A belépők a – megszokott módon az "idénynyitó” játéknapnak otthont adó – Bujtosi Szabadidőcsarnokban kaphatók, de hétfőtől már tiketthez lehet jutni Debrecenben is. Aligha kétséges, hogy a hajdúsági drukkerek elkapkodják a DVSC-klubházban, a Loki-sörözőben és a Szertár-sportboltban kínált jegyeket, hiszen egyrészt a selejtezőnek otthont adó város nincs nagyon messze tőlük, ráadásul a döntőt éppen a Debrecen rendezi. Így hát bizonyos: a Loki mindent megtesz majd azért, hogy játékosai a végjátékban főszereplőként, s ne csak nézőként lehessenek jelen. A fővárosban szerdától az adidas Váci utcai üzletében valamennyi selejtező belépőihez hozzá lehet jutni.És ha már az utolsó játéknap szóba került: a finálét az eredetileg tervezettnél egy nappal később, február 2-án, vasárnap rendezik. Az egy éve megismert, úgymond kiegészítő, a közönség szórakoztatását célzó események döntője is ekkor lesz. Valamennyi helyszínen megrendezik a második Miss Futball Hungary szépségverseny selejtezőit, amelyre decemberben lehetett jelentkezni. A férfiak körében osztatlan sikert arató versengésre a szurkolók alighanem jól emlékeznek, de a hölgyek is jól tudják ma már, hogy a futballpályán aratott sikerrel be lehet kerülni a szépségiparba is, emígyen rengeteg jelentkező közül kerülnek ki azok a lányok, akik ügyességi feladatuk mellett fürdőruhában vonulnak majd fel. A hagyományoknak megfelelően a jegyen található szelvény visszaküldői közül kerül ki egy leendő milliomos is. Az "…egymillió forintos rúgás” szabályai a labdarúgást kedvelők körében már ismertek (az nyer, aki a legmesszebbről küldi a labdát pattanás nélkül a gólvonal mögé). Minden selejtezőnapon hat játékos próbálkozhat, s a hat legjobb küzdhet majd az egymillió forintért. A Borsodi Terembajnokság döntőjének keretein belül rendezik majd meg a Juventus adidas Top 18 utolsó, a Daewoo Kalos gépkocsi sorsáról határozó találkozóját is.Szóval, még egy hét, és újra beindul a műfüves teremfutball.
Legfrissebb hírek

Bajnokok Ligája-győztes kapust igazolt a Szeged kézilabdacsapata

Kézilabda
3 perce

Nincs gól az „első negyedben”

Foci vb 2026
6 perce

Marozsán magabiztos győzelemmel kezdett Wimbledonban

Tenisz
18 perce

Elkezdődött a kieséses szakasz második meccse

Foci vb 2026
31 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Brazília–Japán 0–1

Foci vb 2026
47 perce

Sinner már az első fordulóban ötszettes csatára kényszerült Wimbledonban, de továbbjutott

Tenisz
52 perce

Mattyasovszky Gergellyel hosszabbított az FTC jégkorongcsapata

Jégkorong
57 perce

Lemondott a cseh szövetségi kapitány a gyenge vb-szereplés után

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik