New York–Québec egyezség

MTI MTIMTI MTI
2003.01.09. 21:55
Címkék
Az egyesült államokbeli New York állam és a kanadai Québec tartomány megállapodást kötött egy közös téli olimpiai pályázat kidolgozásáról. A felek a konkrét időpontról még nem egyeztek meg, de az biztosnak tűnik, hogy a versenyeket a korábban  1932-ben és 1980-ban  már két téli játékoknak is otthont adó Lake Placidben, valamint Montreal környékén rendeznék.
A két helyszín közötti távolság hozzávetőleg 225 kilométer, ez az 1992-es, albertville-i tapasztalatok szerint semmiképpen sem jelentene akadályt a lebonyolítás során."Ha az elképzelések realizálódnak, akkor az olimpiák történetében ez lesz az első közös kandidálás két ország részéről” – nyilatkozta George Pataki, New York állam kormányzója, az ötlet gazdája. (Érdekesség, hogy New York kandidálni fog a 2012-es nyári játékok házigazdaságára is.)A gondolatot Mike Chambers, a Kanadai Olimpiai Bizottság elnöke meglehetősen kétkedve fogadta, szerinte a számos akadály között a határ a legnagyobb probléma. Chambers szerint, ha Vancouver megkapja a 2010-es téli olimpia rendezési jogát, akkor ennek a pályázatnak hosszú-hosszú ideig nem lesz esélye a győzelemre.Vancouver egyébként az ausztriai Salzburg és a – pályázatát Lausanne-ban pénteken bemutató – dél-koreai Pjongcsang ellenében pályázik a 2010-ben megrendezendő játékokra.
Legfrissebb hírek

Radnóti Dániel: Kevés időm maradt túlgondolni a helyzetet; Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

E-újság
6 órája

Szombati sportműsor: három meccs az NB I-ben; pályán a Liverpool; a női kézi BL-ben az ETO és az FTC

Minden más foci
6 órája

Nyitva az ajtó – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Es(end)őember – Bodnár Zalán publicisztikája

Légiósok
6 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
6 órája

Egy kipattanó itt, egy potya gól ott – nem bírt egymással a Deportivo és a Levante

Spanyol labdarúgás
6 órája

Ligue 1: háromgólos győzelem idegenben – lendületbe jött a Toulouse

Francia labdarúgás
6 órája

Raimondo triplázott, a Frosinone a Sassuolo bakijait kihasználva nyert

Olasz labdarúgás
6 órája