Triatlon: Új elnököt választ a tagság

G. R.G. R.
2003.01.10. 20:36
Címkék
Fontos kérdésben hozott döntést a Magyar Triatlonszövetség elnöksége, a februári közgyűlésig Márkus Gábor alelnököt bízta meg az elnöki teendők ellátásával  Bence Gábor, a szövetség elnöke ugyanis 2002. december 31-i hatállyal lemondott posztjáról.
"Az elnöknek van egy olyan feladata is, hogy hozzájáruljon a szövetség anyagi hátterének megteremtéséhez, ezt a feladatot rossz egészségi állapotom miatt a legutóbbi időszakban nem tudtam teljesíteni – tájékoztatott a döntés hátteréről Bence Gábor. – Ebben az évben igen komoly feladatok várnak a szövetségre, ezért ajánlottam fel a lemondásom, hátha tudunk jobb elnököt találni. Természetesen a jövőben sem maradok ki a triatlonból, s ha rendeződnek a sorok, remélem, még sokat segíthetek ennek a sportágnak.”Az évi rendes közgyűlésre február 15-én szombaton 11 órától a Hotel Stadionban (Budapest XIV., Ifjúság út 1–3.) kerül sor, a tagság pedig a beszámolók megvitatása és elfogadása mellett az alapszabály módosításáról és az új elnök személyéről is dönt majd.A sportolókat közvetlenül érintő kérdésekben is döntött az MTSZ elnöksége, egyhangúlag megszavazta, hogy Molnár Erika (UTE) és Ágoston Szabolcs (Buda-Cash Team) tavalyi felkészülésére és versenyeztetésére utólagosan 250–250 ezer forintos anyagi támogatást biztosít. A válogatottak egyébként pénteken fejezték be százhalombattai úszó-edzőtáborozásukat, amelyről az olimpiai kerettagok közül ezúttal csak a műtétje után lábadozó U23-as világbajnoki 7. helyezett Góg Anikó (Eötvös DPSE) hiányzott. A legjobb magyar triatlonisták március közepéig egyesületeikkel vesznek részt meleg égövi edzőtáborozáson, majd kora tavasszal a horvátországi Pulában újabb központi tábor következik. A szövetség tervei között szerepel egy igen komoly, több mint két hónapos őszi edzőtáborozás is, Kuttor Csabáék szeptember 30-tól az Egyesült Államokban, Mexikóban és végül Új-Zélandon készülnének fel a decemberi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra.
Legfrissebb hírek

Nincs döntés 90 perc alatt, jön a hosszabbítás Seattle-ben

Foci vb 2026
16 perce

Csütörtöki sportműsor: Spanyolország–Ausztria a labdarúgó-vb-n

Minden más foci
19 perce

Mi folyik itt?! Három perc alatt ledolgozta kétgólos hátrányát Belgium!

Foci vb 2026
22 perce

Lisztes Krisztián 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
22 perce

Nem tesz ajánlatot Balogh Botondért a török Kocaelispor – hivatalos

Légiósok
26 perce

A bosnyák drukkerek már melegítenek az USA elleni meccsre

Foci vb 2026
34 perce

„Bármikor vendégünk egy sörre Walesben” – írták a kongói kapus Wikipédia-oldalára

Foci vb 2026
39 perce

NB II: kapust és támadót szerződtetett a Szeged; új fiatalok Soroksáron

Labdarúgó NB II
46 perce
Ezek is érdekelhetik