A gyengébbik nem volt tavaly az eredményesebb

V. D.V. D.
2003.01.15. 21:39
Címkék
A MOB női bizottsága Faragó Judit elnökletével a Flamenco Szállóban tartotta idei első ülését. A múlt évben alapított Nők Sportjáért-díjat ez évben is kiadják két kategóriában, életműdíjként, illetve az elmúlt év kiemelkedő teljesítményéért. Az elismerésben részesülőkről a szakszövetségek javaslatai alapján döntenek. Érdekes statisztikák is készültek, melyek szerint nyolc olimpiai sportág szakszövetsége elnökségének a sporttörvény határozata ellenére sincs női tagja. Ezek közé tartozik a birkózás, az íjászat, a jégkorong, a labdarúgás, a lovaglás, az öttusa, a hódeszka és a vízilabda. A bizottság tagjai örömmel nyugtázták, hogy a női sportolók az elmúlt évben is rendkívül sikeresen szerepeltek. Az olimpiai versenyszámok hivatalos világ- és Európa-bajnokságai során a magyarok által nyert 55 érem közül 25 – azaz 45 százalék – hölgyek nevéhez fűződik. A világbajnoki mérleg rendkívüli női fölényt mutat, hiszen a nyolc aranyérem közül hatot hölgyek szereztek. A bizottság azt is elhatározta, hogy a MOB idei első közgyűlésére kiadvánnyal jelentkeznek, amelyet bemutatkozásnak, hasznos tevékenységük ismertetésének szánnak.
Legfrissebb hírek

Jhon Arias gólja döntött, Kolumbiával lett teljes a nyolcaddöntő mezőnye

Foci vb 2026
13 perce

Kolumbia továbbjutott, megvan a nyolcaddöntő teljes mezőnye

Foci vb 2026
17 perce

A szünetben vezetnek a kolumbiaiak

Foci vb 2026
1 órája

Jhon Arias kapáslövésével jutott a nyolcaddöntőbe Kolumbia – videó

Foci vb 2026
1 órája

Lionel Messi: Tudtuk, hogy semmit sem adnak ingyen

Foci vb 2026
2 órája

Elindult a tizenhatoddöntő utolsó meccse!

Foci vb 2026
2 órája

Videók: elképesztő bombagólt szerzett Cabral, de két argentin fejes döntött

Foci vb 2026
2 órája

Lionel Messi újabb rekordjai; Vozinha hozta azt, mint a spanyolok ellen – statisztikák

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik