Szabó indul Monte-Carlóban

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2003.01.15. 21:12
Címkék
Szabó Gergely szerdán tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, elindul a világbajnokság jövő hét végi idénynyitó futamán, a Monte-Carlo-ralin. Az élete első vb-futamára egy Toyota Corolla WRC-vel nevező autóversenyző lesz az egyike ama öt privát indulónak, akiknek elfogadták a nevezését a szervezők. Szabó társa egykori navigátora, Köhler Zoltán lesz az 1500 kilométeres viadalon, amely teljes hosszában és a gyorsasági szakaszokat tekintve is három hazai bajnoki verseny össztávjának felel meg. A viadal során a legnagyobb segítség a Pirellitől érkezhet, a Ford vb-csapata ugyanis megegyezett a Michelinnel, így a Focusoknak szánt abroncsokat – egy nagy tudású mérnök társaságában – megkapja Szabó."Nagy köszönettel tartozom a szövetségnek, amelynek nagy szerepe volt abban, hogy elfogadták a nevezésemet. Tavalyelőtt már a helyszínen láttam a Monte-Carlo-ralit, de még sohasem indultam el ilyen nehéz és hosszú versenyen. A szűk utakon legfeljebb ötvenméternyi szakaszon mehetünk egyenesen, ami várhatóan roppant fárasztó lesz. Fizikai edzéseket végzek, és hála az itthoni időjárásnak, sikerült felkészülnöm a havas úton való autózásból is. Versenyen még sohasem mentem havas terepen, Monaco dombjain biztosan lesz benne részem” – nyilatkozta lapunknak Szabó, aki hozzátette, számára elsősorban a célba érés a fontos.A versenyző elárulta, még nincs szerződése az idei évadra, de az már biztosnak tűnik, hogy nem WRC-vel indul az ob-n. Ha az 1600-asok között indul, akkor a San Remo-ralira is beadja a nevezését, ha viszont az N-csoport tagja lesz, néhány közeli Eb-futamon áll rajthoz.
Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
6 perce

Férfi kézilabda Eb után: Dánia mutatja az utat, de látni a fejlődést az üldözőkön is

Kézilabda
20 perce

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
23 perce

Megvalósulhat-e még Lindsey Vonn tündérmeséje?

Téli sportok
24 perce

A Liverpool bejelentette Jérémy Jacquet szerződtetését

Angol labdarúgás
1 órája

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
1 órája

Meglepetés Memphisben, meglepően simán kapott ki a Grizzliestől a Timberwolves

Amerikai sportok
2 órája

Jó társaságban máris gólpasszt adott a rutinos Ferenczi János

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik