Haller, Pető: arany a cél

V. D.V. D.
2003.01.16. 22:12
Címkék
Molnár Zoltán, a MOB ügyvezető igazgatója az evezősök számára jó hírrel kezdte a csütörtöki olimpiai egyeztetést. A Haller, Pető kettős második világbajnoki címével sikersporttá előlépett evezősök eredményességi alapon 16.3 milliós támogatásra számíthatnak ebben az esztendőben. A támogatások további részleteit a MOB elnöksége január 31-én hagyja jóvá. Dávid Imre, a szövetség elnöke köszönetet mondott azért, hogy az elosztásnál az előre tervezett eredményeket vették figyelembe, holott az emlékezetes dunavarsányi ételmérgezés miatt több jó szereplésre esélyes egység nem vehetett részt a Sevillában rendezett világbajnokságon. Az egyeztetésen fontos szerephez jutott az említett ételmérgezés kártérítésének ügye. A szövetség részletezte igényeit, amit a Sportfólió Kht. támogatásával eljuttattak a vétkes Future Clean céghez. A rendezésről folynak a tárgyalások, és Vass Károly, a Sportólió Kht. ügyvezető igazgatója ígéretet tett a március 1-jéig történő kárrendezésre. Egyben azt is vállalta, hogy a hasonló esetek elkerülése érdekében a tisztiorvosi szolgálat havonta tart majd ellenőrzést az edzőtáborban. Az év központi versenye az augusztus végén Milánóban rendezendő világbajnokság, ahol az athéni részvételért folyik a küzdelem. Előtte két nemzetközi versenyen, Szegeden és Essenben, valamint három Világkupa-futamon, Milánóban, Münchenben és Luzernben állnak rajthoz. Melis Zoltán szövetségi kapitány reményei szerint hat magyar hajó harcolhatja ki az olimpiai részvételt. Az eredményeket illetően a Haller, Pető páros aranyért utazik Athénbe.
Legfrissebb hírek

Edzők és mesterek – Malonyai Péter pubilicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

BL-csúcsrangadó Párizsban – Budapestért; Győr–Brest a final fourban

E-újság
5 órája

Keddi sportműsor: PSG–Bayern München elődöntő a BL-ben

Minden más foci
6 órája

A Nemzeti Sport csapata az idén is körbefutotta a magyar tengert

Egyéb egyéni
6 órája

Nehéz mérkőzésen aratott győzelemmel a BL-kvalifikáció kapujában a Manchester United

Angol labdarúgás
6 órája

Pontot rabolt az Espanyol vendégeként a kiesés elől menekülő Levante

Spanyol labdarúgás
6 órája

Vancsa Zalán duplájával elődöntős az élvonalba jutásért folyó rájátszásban a Lommel

Légiósok
7 órája

Felállt kétgólos hátrányból, de mégis pont nélkül távozott Cagliariból az Atalanta

Olasz labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik