Sille és Peterdi a mumus
Nincs megállás: a vasárnapi debreceni kupadöntő után öt nappal, pénteken délután Székesfehérvárott ismét megmérkőzik egymással a két honi élcsapat, az Alba Volán-FeVita és a Dunaferr SE. Az apropót ezúttal az Interliga adja, azaz e nemzetközi sorozat keretében csapnak össze a csapatok, s miután itt még "csak az alapszakasznál tart a küzdelemsorozat, könnyedén, minden kockázat nélkül megjósolható, hogy a fehérváriak nyerik a rangadót.

A legeredményesebbek egymás ellen: a kép jobb oldalán a dunaújvárosi Peterdi (77) szorongatja a fehérvári Sillét

A legeredményesebbek egymás ellen: a kép jobb oldalán a dunaújvárosi Peterdi (77) szorongatja a fehérvári Sillét
De ne szaladjunk ennyire előre, foglalkozzunk inkább a mostani találkozóval, amelyen – az előzmények miatt – vélhetően késhegyre menő küzdelmet vívnak majd a csapatok: biztosra vehető, hogy a Volán revánsot szeretne venni a legutóbbi, vasárnapi vereségért, a Dunaferr pedig talán bizonyítani szeretné, hogy az ilyen meccseket is képes megnyerni. Azzal nyilvánvalóan tisztában vannak a szakvezetők, hogy az ellenfeleknél kikre érdemes külön figyelmet fordítani, ám ettől függetlenül nem érdektelen az a kis összehasonlítás, amely az ebben az idényben lejátszott Volán–Dunaferr meccsek pontszerzőit mutatja. Érdekesség, hogy a fehérváriaknál nem egy csatár, hanem a védő Sille volt eddig a legeredményesebb – ráadásul az övé az összesített első hely is –, ám az már nem meglepő, hogy őt Palkovics és Ocskay követi. Az viszont több mint elgondolkoztató, hogy az elmúlt nyáron szerződtetett szlovák légiósaik, Ondrejcik és Rusznyák mennyire hatástalanok voltak a másik magyar csapat ellen: a hat mérkőzésen az előbbi kettő, az utóbbi pedig mindössze egyetlen pontot hozott össze… A másik oldalon viszont a számok is igazolják a pályán látottakat, azaz Peterdi és Ladányi fej fej mellett vezeti a rangsort, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokán, elsősorban a Kontinentális-kupa-meccsen szerzett három góljának köszönhetően Orsó áll. Persze mindez csak játék a számokkal, pénteken este Székesfehérvárott ettől még bármi megtörténhet…
A mérkőzést az m2 17.55-től élőben közvetíti.
| Az ebben az idényben lejátszott Alba Volán-FeVita–Dunaferr SE mérkőzések pontszerzői | |||
| Alba Volán | Dunaferr | ||
| Név | Pont (gól+assziszt) | Név | Pont (gól+assziszt) |
| Sille | 6 (5+1) | Peterdi | 5 (5+0) |
| Palkovics | 6 (3+3) | Ladányi | 5 (1+4) |
| Ocskay | 6 (2+4) | Orsó | 4 (3+1) |
| Fedor | 4 (1+3) | Borsos | 4 (2+2) |
| Gröschl | 3 (2+1) | Szélig | 4 (1+3) |
| Simon | 3 (2+1) | Erdősi | 3 (1+2) |
| Tőkési | 3 (1+2) | Balaz | 2 (1+1) |
| Ondrejcik | 2 (1+1) | Horváth A. | 2 (1+1) |
| Gergely | 1 (1+0) | Kaszala | 1 (1+0) |
| Kiss G. | 1 (1+0) | Bali | 1 (0+1) |
| Rajz A. | 1 (1+0) | Borbás | 1 (0+1) |
| Rusznyák | 1 (1+0) | Tokaji | 1 (0+1) |
| Csibi | 1 (0+1) | ||
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








