Jól szerepeltek a hazai játékosok

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
2003.02.01. 22:52
Címkék
A világbajnoki kudarcát feledtetni akaró argentin válogatott Japán után Hondurast is kétgólos különbséggel győzte le, avagy Marcelo Bielsa szövetségi kapitány egyelőre igazolta, hogy jó döntés volt, amikor meghosszabbították a szerződését.
Amíg Japán ellen még a vb-n megégő játékosok kaptak főszerepet, addig Honduras ellen már a 2006-os tornára készülő argentin csapat feltételezhető magja is bemutatkozott.Amikor Bielsa és az argentin szövetség (AFA) a közös munka folytatásáról döntött, a szervezet kikötötte: a trénernek az Európában légióskodó sztárok mellett a hazai bajnokságban szereplő játékosokat is ki kell próbálnia. Az AFA még azt is kikötötte, hogy az amerikai kontinensen rendezendő mérkőzésekre csak hazai játékosokat hívhat be a szakvezető. Ennek megfelelően Honduras ellen a Boca Juniors, a San Lorenzo, az Independiente, a Racing Club, a River Plate, a Newell’s Old Boys és a Colón futballistái alkották a nemzeti tizenegy keretét. A húsz és fél éves átlagéletkorú argentin válogatott – amelyben két kivételtől eltekintve mindenki újonc volt – nagyon jó benyomást keltett, erről tanúskodik a könnyed, 3–1-es siker is.Honduras–Argentína 1–3 (1–1)
San Pedro Sula
V: Recinos (salvadori). G: S. Martínez (7.), ill. D. Milito (15.), L González (54.), M. González (57.)
HONDURAS: Cuellar – Álvarez, Cruz, Moralez, Gutiérrez (Figueroa 31.) – Mendoza, Andino, Pavón, Guevara – J. Martínez (Suazo 62.), S. Martínez
ARGENTÍNA: Saja – Garcé, Burdisso, G. Milito – L. González, Ponzio (Battaglia 46.), Guinazu, D’Alessandro, M. González (C. Rodríguez 77.) – D. Milito (Carignano 87.), Insúa (G. Rodríguez 80.)
Legfrissebb hírek

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
6 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
7 órája

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
7 órája

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
7 órája

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
7 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
8 órája

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
8 órája