Felmentették Batistutát

2003.02.13. 22:08
Címkék
Az olasz szövetség fegyelmi bizottsága másodfokon törölte Gabriel Omar Batistutának, az Inter argentin csatárának két mérkőzésre szóló eltiltását, amit a támadó azért kapott, mert a Reggina elleni vasárnapi bajnokin a játékvezető háta mögött belekönyökölt Franceschinibe.
A másodfokú tárgyaláson Bati arra hivatkozott, hogy nem akarta bántani az ellenfelét, míg az Inter arra építette a védelmét, hogy a szabály szerint csak olyan ténykedést lehet a televíziós felvétel alapján büntetni, amely "nem hozható összefüggésbe az éppen zajló akcióval”, márpedig az adott esetre ez nem volt igaz (a labda éppen Bati felé tartott), ráadásul állítólag De Santis játékvezető is azt mondta az egyik Inter-játékosnak, hogy látta az argentin megmozdulását, de nem találta szabálytalannak. (Márpedig a televíziós felvételt csak a játékvezető által nem látott esetekre lehet alkalmazni.)Az Internél természetesen rendkívül elégedetten vették tudomásul a hírt (a többi klubnál korántsem), ugyanis Crespo és Vieri sérült, Kallon sem teljesen egészséges, így Recoba mellett a fiatal Martins játszott volna éket, míg a kispadra Matteo Altobelli, Alessandro Altobelli juniorkorú fia ült volna le.Végül pedig két átigazolási pletyka: a Valencia és az Atlético Madrid is szeretné megvásárolni Pablo Monterót, a Juventus uruguayi hátvédjét, aki Stam és Vargas várható érkezése miatt könnyen kiszorulhat a "zebrák” kezdőcsapatából; a Roma erősen támadja a Barcelonát a brazil Fábio Rochemback miatt, ám a katalánoknál Gaspart lemondása miatt jelenleg senki sem akar átigazolási ügyekről tárgyalni.
Legfrissebb hírek

A Hamburg két góllal verte a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
13 perce

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
46 perce

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
1 órája

Vívás: bronz Dormagenben, nyolcaddöntő Budapesten a kadét kardozóktól

Utánpótlássport
1 órája

Hárman a bajnoki címért! – jön a Zemplén rali

Egyéb autó-motor
2 órája

Márián Blanka: A legfontosabb a belső motiváció kialakítása

Utánpótlássport
2 órája

Simán nyert a Fehérvár a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2 órája

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 órája