Franciaország - Nicolas Anelka nemet mondott

2003.02.15. 21:42
Címkék
Alig kezdődött el ez az év, máris megvan az első Nicolas Anelka-ügy. A francia nemzeti tizenegy támadójának évről évre akadnak furcsa megmozdulásai – elsősorban klubcseréi adnak beszédtémát, de zárták már őt ki a Real Madrid keretéből is –, az idei első az volt, hogy lemondta a válogatottságot. "A francia csapat számomra már múlt idő. Két világbajnokságról is lemaradtam, de nem lettem miatta öngyilkos. Ez nem egy elkapkodott döntés, mindent jól meggondoltam, mielőtt határoztam volna. Napról napra érlelődött bennem a gondolat, és tudtam, ha hívnak, akkor sem megyek” – nyilatkozta brit lapoknak a Manchester City csatára.Anelkánál minden bizonnyal az "tette be a kaput”, hogy a francia szövetség 2002 végén szimbolikus, kétmeccses eltiltással sújtotta, miután nem fogadta el a pótlólagos behívót a Jugoszlávia elleni barátságos mérkőzésre. Anelka "alanyi jogon” szeretett volna kerettag lenni, ám Jacques Santini szövetségi kapitány csak azok után számított volna rá, hogy Sidney Govou sérülés miatt kidőlt a sorból. A huszonnyolc válogatott meccsén hat gólt vágó "Nico” azonban nem kért a beugró szerepéből, és közölte, nem megy el az edzőtáborba.Santini kapitány érthetetlennek és elfogadhatatlannak nevezte akkor Anelka lépését, de alighanem most sem mondana mást, ha a lemondás okáról próbálná valaki is faggatni.
Legfrissebb hírek

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
12 perce

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
16 perce

NB I: Komáromi a másik kapuba is betalált, szépített az MTK a Kispest ellen

Labdarúgó NB I
25 perce

Egy-két góllal mindig vezet a Lippe ellen a Győr

Kézilabda
28 perce

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
37 perce

Az FTC 12 góllal győzött Szolnokon a vízilabda NB I-ben

Vízilabda
37 perce

Szoros meccsen győzött a Fehérvár Szombathelyen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
40 perce

Bognár György: Pető Milán másképp rúgja a szabadokat, mint én

Labdarúgó NB I
41 perce