Ezüstérem a magyar ágon

Akkor azt a lépést nem sikerült megtennie – a szenzációs napot kifogó végső győztes, Ferjancsik Domonkos ütötte el a finálétól –, ám ami késik, nem múlik: a fiatal vívó az elmúlt hét végén Bonnban nyolc közé jutott, sőt, a dobogó második fokára állhatott.
– Nagyon fáradt? – kérdeztük Somlai Béla tanítványát a hétfő esti hazaérkezés után.
– Igen, az vagyok. Már vasárnap este megtettünk vagy ötszáz kilométert, és most is reggel kilenctől az autóban ültünk. Az ilyen hosszú út elég fárasztó, sokat kivesz az emberből – felelte Lengyel Balázs.
– És a verseny mennyit vett ki?
– Nagyon sokat. Felnőtt Világkupán még sosem vívtam ennyi asszót, hiszen ez volt az első döntőm. Persze, örülök, hogy most ennyit kellett… Szóval, a selejtező napon hat asszóm volt és mindet megnyertem, és másnap is ugyanennyiszer szólítottak pástra. Fizikailag jó állapotban voltam, de estére azért így is elfáradtam.
– A hatvannégyes táblán "magyar ágon” menetelt a döntőbe.
– Ne is mondja! Először Fodor Kende, a harminckettő között Ferjancsik Domonkos, majd az elődöntőben Nemcsik Zsolt volt az ellenfelem. Most egy versenyen vívtam annyi magyarral, mint eddigi pályafutásom során. Talán nem is kell mondanom, hogy nagyon ismerjük egymást a fiúkkal, és ide-oda verjük egymást az edzéseken és a versenyeken. Most nekem jött ki a lépés.
– A legszorosabb asszója a spanyol Pina elleni volt, a nyolc között, amikor csak egyetlen tussal nyert. Ezek szerint ez volt a legnehezebb mérkőzése?
– Nem. Ezt csak én tettem nehézzé magamnak. Képzelje, már tizennégy kilencre vezettem, amikor jött egy rövidzárlat, és máris egyenlített a spanyol. Szerencsére a győztes találatot én adtam. De az elején nem úgy tűnt, hogy ilyen izgalmas, szoros lesz a vége.

– A spanyol mások életét is megkeserítette már. Erről a fegyvernem klasszisa, a négyszeres olimpiai bajnok Sztanyiszlav Pozdnyakov tudna mesélni, akit éppen Budapesten ütött el a nyolc közé jutástól.
– A spanyol akkor legyőzte Pozdnyakovot, én viszont most nem tudtam a döntőben. Pedig megvolt a tervem, hogy mit csinálok majd ellene, de a terv kevés volt, mert nem tudtam megvalósítani. Elég simán vert meg. Pozdnyakov egyébként külön szám, a fizikuma a legjobb a mezőnyben, agresszív stílusa van, irányít a páston, rákényszeríti az akaratát az ellenfélre, ezt most végig éreztem. Ellene személyre szabott felkészülésre van szükség. Most majd elkezdek "Pozdnyakovot tanulni”, a versenyeken még inkább figyelem a vívását, no és azt, hogy más mit csinál ellene.

Az alázat gyümölcse

Két Világkupa, négy érem – ez a magyar férfi kardvívók eddigi mérlege. A két hete rendezett budapesti versenyen Ferjancsik Domonkos első, Nemcsik Zsolt harmadik lett, míg vasárnap Bonnban Lengyel Balázs a dobogó második, Nemcsik pedig ismét a harmadik fokára állhatott.
Kétszeresen örülhetett Kovács Tamás: a szövetség főtitkáraként és a Vasas szakosztályvezetőjeként is, ugyanis mindhárom vívó a piros-kék klub tagja.
– Amikor lejárt a versenyzők és az edzők szerződése, látva az egyesület sanyarú helyzetét, egyikük sem követelőzött, és senkinek sem jutott eszébe, hogy elhagyja a klubot. Azt hiszem, ez a hozzáállás, ez az alázat is kell ahhoz, hogy valaki eredményes legyen – kezdte Kovács Tamás. – Jelenleg százhúsz igazolt versenyzőnk van, a "csúcsot” a három kardozó és az Eb-bronzérmes tőröző, Juhász Attila jelenti, és velük négy edző, Somlai Béla, Gerevich György, Kun Csaba és Puskás Gábor foglalkozik. A négy edző nagyon kevés ehhez a létszámhoz, de hát nincs pénz több szakemberre… Szerencsére a pénztelenség nem nyomja rá a bélyegét a munkára, jó hangulatban telnek az edzések, a szellem a régi szép időket idézi, és már az eredmények is jelentkeznek, a fiatalok több aranyérmet nyertek a korosztályos bajnokságokon. A klub nehéz helyzetén próbálnak segíteni a fiatal vezetők, de hiába vannak tele ötlettel, ha nehéz támogatót találni. Az mindenesetre jó hír, hogy májusban felújítják a vívótermünket, és bízom benne, ez egyben azt jelenti, hogy nem adják el a létesítményt, mert sokáig ez a veszély is fenyegetett minket.