A BSE nyerte a rangadót

BODNÁR TIBORBODNÁR TIBOR
2003.02.18. 20:54
Címkék
Tekintve hogy az eredeti versenynaptár szerint ezen a héten nem játszottak volna mérkőzést a nyíregyháziaknak, a vezetők hozzájárultak ahhoz, hogy Kiss Katalin korábbi olaszországi csapatánál intézze rendezetlen ügyeit. Így aztán a hazaiak kiválósága hiányzott a rangadóról, amelyet két héttel ezelőtt a nagy havazás miatt halasztottak el. Az érdeklődés – köszönhetően annak, hogy munkaidőben vette kezdetét a találkozó – a két csapat táblázatban elfoglalt helyezéséhez méltatlan volt, abban pedig csak bízhattunk, hogy a színvonalról mindez nem lesz elmondható. Ez a kívánság a mérkőzés elején a nyitásfogadásokban és támadásbefejezésekben elkövetett hibák miatt nem valósult meg. A csapatok négypontos periódusokban gyártották a pontokat (4:0, 4:4, 8:4), aztán a vendégek két egységgel következtek, így állandósult a bajnoki címvédő megnyugtató előnye (16:11), még úgy is, hogy Fekete ez idő alatt öt blokkot is kiosztott a hazaiaknak. Botos mentése és Papizsanszkaja sánca után a közönség is hallatta hangját, a játszmát pedig Fekete szélesre szálló ütése zárta.
A második szett elején a fővárosiak másik centere, Pethő kapott el egy jó periódust, minek köszönhetően ezúttal a BSE várhatta négypontos előnnyel az első technikai szünetet (4:8). Mátrai Veronika bombája és blokkja fújt ébresztőt a hazai oldalon, de Szórád állandósítani tudta a különbséget. Amikor már hat egységgel vezetett a BSE (9:15), szabályos nyíregyházi hullámvölgyről lehetett beszélni, de újabb három labdamenet múlva Kasziba István kényszerült időkérésre (12:15). A szett hajrája újra a vendégeké lett, mert Szórád mellett Tímár is kivette a részét a pontgyártásból, Pethő pedig a sáncolásban jeleskedett. Ludvig Zsolt értetlenül állt tanítványai teljesítményének visszaesése előtt, így hármas cserét hajtott végre a szünetben. Az azért sokakat meglepett, hogy a tréner három ászát (Erdősné, Papizsanszkaja, Schlégl) rendelte a cserepadra. Az újonnan pályára lépők közül a felugrásos nyitássorozattal jelentkező Lengyel adott némi lendületet csapatának, amihez Mátrai Veronika precíz sáncmunkája párosult. Mégis a látogatók vezettek a szett hajrájában (15:19), vissza is tért Erdős és Schlégl. Nyomban egyenlő lett az állás (21:21, majd 23:23), és Erdősné ugyan még hárított két szettlabdát, de harmadjára már vonalon kívülre szállt Lengyel labdája, így a BSE szerzett előnyt.

Nem meglepô, Danada Elita (3) szerezte a BSE gyôztes pontját Nyíregyházán (Fotó: Sipeki Péter)
Nem meglepô, Danada Elita (3) szerezte a BSE gyôztes pontját Nyíregyházán (Fotó: Sipeki Péter)
Nem meglepô, Danada Elita (3) szerezte a BSE gyôztes pontját Nyíregyházán (Fotó: Sipeki Péter)
Hiába kezdte jól a negyedik etapot az újabb szerkezeti váltásokon átesett Nyíregyháza (8:3), a vendégek nem adták fel, és fordítottak (14:15). A fordulatoknak ezzel még nem lett vége, hiszen a fiatal Lengyel ötödik ásznyitásával megint a hazaiak tartottak előrébb, de 20:16-os előnyük sem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy kiegyenlítsék a játszmaarányt. A mérkőzés hajrájában ugyanis újfent Danada Elita vállalta magára a főszerepet, öt pontot szerzett zsinórban, és ezáltal meccslabdához juttatta együttesét, majd újabb sánca után már járhatta is az örömtáncot a fővárosi alakulat. Különösen fontos lehetett ez a győzelem Kasziba Istvánnak, aki a nyíregyháziak 1999 ősze óta íródó szárnyalása óta most először aratott diadalt a Bujtosi-csarnokban.

Mestermérleg
Ludvig Zsolt: – Motiválatlanul nem lehet játszani, ugyanakkor borzasztó nehéz, hogy minden egyes mérkőzésen önmagunkat kell keresni.
Kasziba István: – A Nyíregyháza a mérkőzés nagyobb részében nélkülözte két kulcsjátékosát, ennek ellenére színvonalas, változatos meccset játszottunk. Örülök, hogy a csapatom végre nyerni tudott Nyíregyházán.
Legfrissebb hírek

Nadrághúzás a sorfalban az MTK–Kispest-Honvéd bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
5 perce

Tíz emberrel is nyert a KTE; a DVTK húzta be a borsodi rangadót; hármat kapott a Vidi – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
21 perce

A Videoton kapufáig, a BVSC három gólig jutott Fehérváron

Labdarúgó NB II
27 perce

A Gyirmót a végén egyenlített a Tiszakécske ellen

Labdarúgó NB II
30 perce

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
39 perce

Az edzőváltáson áteső MTK kétgólos hátrányból mentett pontot a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
44 perce

Élvonalbeli újonc játékvezető debütál a Kisvárda–Puskás Akadémia bajnokin

Labdarúgó NB I
44 perce

Újra leszakadt az ég, piros zászló van érvényben – Sao Pauló-i Nagydíj, időmérő

F1
44 perce