Vihar a medencében

OROSZ FERENCOROSZ FERENC
2003.02.23. 21:57
Címkék
A csendes téli hónapokra jellemző műhelymunka helyett inkább a forró hangulat jellemzi mostanában a nemzetközi uszonyos- és búvárúszóéletet. Több nemzetközi döntés borzolta ugyanis a kedélyeket, és a vitáknak még mindig nincs végük.
Az ellentét még az elmúlt év végén kezdődött, amikor az európai szövetség vezetőségének görög tagja előállt a javaslatával. A terv lényege az volt, hogy tiltsák be azt az uszonyt, amelynek köszönhetően ugrásszerűen javultak az eredmények, és az elmúlt években egymás után dőltek meg a világcsúcsok. Ezt a répa alakú, modern sportszert az oroszok fejlesztették ki néhány évvel ezelőtt, aztán egyre több ország válogatottja vette át a találmányt, és a tavaly szeptemberi patraszi világbajnokságon már szinte minden A- és B-döntőben ezzel az uszonnyal szerepeltek a versenyzők. Voltak, akik még javítottak is rajta, és megpróbálták tökéletesíteni.A magyarok is ebbe a táborba tartoztak, és a sikerekben a szorgalmas és kitartó munka mellett ez az uszony is szerepet játszott. Technikai sportág lévén – gondolhatnánk – ezzel nincs is semmi probléma, most mégis robbant a bomba. A görögök ráadásul elkövették azt a hibát, hogy a téma napirendre tűzése előtt feltették a javaslatukat az internetre."Ez az uszony sokkal gyorsabb a réginél, hiszen jobban kihasználja a lehetőségeket a vízben – mondta a Kaposvári Középület-kivitelező Adorján SE mesteredzője, Kovács László, aki hónapokon át dolgozott otthoni műhelyében az új eszköz továbbfejlesztésén. – A fordulók ugyan sokkal nehezebbek vele, de ennyi még bőven belefér. Szerencsére a kétszeres világbajnok Vinkler Péter jó alany, az edzések után mindig elmondja tapasztalatait és ötleteit. A világ élmezőnye időt, pénzt és fáradságot nem kímélve állt át az új technikára, innen már nehéz lenne visszatérni.”Nem véletlenül fejezték ki nemtetszésüket az európai élmezőny tagjai, hiszen az uszony betiltása egyet jelentene a visszafejlődéssel. Hosszú évekig várhatnánk a jó eredményekre, és az erőviszonyok is átrendeződnének. Arról nem is beszélve, hogy a válogatási elveken is változtatni kellene, hiszen a magyaroknál például mindig az elmúlt évi fő világverseny eredményei a mérvadóak. A régi uszonnyal viszont nehéz lenne megúszni a szinteket. Érthető, hogy a nemzetközi szövetség szakmai bizottságának prágai ülésén terítékre került ez a téma.A Magyar Búvárszövetség alelnöke, Ludvigh Zoltán arról számolt be, hogy a végleges döntés még nem született meg."A szakmai testület úgy határozott, hogy nem támogatja a görög előterjesztést. A végrehajtó bizottságnak tehát azt javasolják, hogy ne változtasson, mert haladni kell a korral, és az elmúlt években már ez az uszony volt egyre inkább a jellemző. Döntés a végrehajtó bizottság március elsejei római ülésen várható. Itt kaphatunk választ arra, hogy a 2004-es világbajnokságig melyik uszonyt használhatjuk. Egyelőre nem fogadnék a végeredményre…”
Legfrissebb hírek

Van Gerwen, Price és a többiek: ismét Budapestre jönnek a darts legjobbjai

Egyéb egyéni
22 perce

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
30 perce

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
50 perce

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Meghúzzák a nadrágszíjat a másodosztályban

Labdarúgó NB II
1 órája

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
1 órája

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
1 órája

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
1 órája