A Barcelona vállalná az Intertotó-kupát

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.03.01. 21:08
Címkék
Úgy tűnik, Barcelonában megpróbálnak minden szalmaszálba belekapaszkodni, hogy a csapat a 20032004-es szezonban is ott legyen a nemzetközi porondon.
A Primera Divisiónból pillanatnyilag nem tűnik egyszerűnek a kvalifikáció (a gárda 23 forduló után a nyolcadik, hat ponttal elmaradva a már kupaindulást érő hatodik helyen posztoló Betistől), a Bajnokok Ligája-sikerre ugyebár dőreség alapozni (még akkor is, ha a csapat gyakorlatilag már negyeddöntős, és a főtáblán kilenc győzelem mellett egy döntetlent könyvelhetett el), így marad az Intertotó-kupa.Bizony, a katalán gárda elöljárói szombaton bejelentették, jelentkeztek a Spanyol Labdarúgó-szövetségnél az UEFA-kupa előszobájának számító sorozatra. Ha csak az Intertotó-kupában szerepelhet a Barca, akkor elmarad az együttes nyárra tervezett amerikai túrája, ráadásul ekkor még az is előfordulhat, hogy a klub fennállása során először nem jut fel valamelyik jegyzett európai kupa főtáblájára.A spanyol sportdöntőbíróság (CEDD) elutasította az Athletic Bilbao fellebbezését, így továbbra is érvényben marad Carlos Gurpegi játékjogának nandrolonhasználat miatti felfüggesztése. A 22 éves középpályást az idény első mérkőzése után ellenőrizték, s a decemberi B-próba pedig megerősítette vétségét. "A mintában kimutatott mennyiség csaknem négyszerese a normális értéknek, s ez kizárólag külső beavatkozás eredménye lehet” – közölte a CEDD szóvivője.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
3 perce

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
8 perce

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
45 perce

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
46 perce

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
1 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
1 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
1 órája