Sportpolitika - Az athéni olimpia a verseny tétje

2003.03.03. 21:40
Címkék
Bizonyára vannak, akik még emlékeznek arra, hogy az 1980-as moszkvai olimpiára sok magyar szurkoló nem valamelyik utazási irodának befizetve jutott ki, hanem saját sportteljesítménye alapján. Igen, a nagy sikerű Olimpiai Ötpróba akcióról van szó, amely ismét beindul az Oktatási, valamint a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium támogatásával. A korábban háromszor is nagy sikert arató Olimpiai Ötpróba első idei versenyeire szombaton kerül sor Budapesten és 21 vidéki helyszínen, a sorozat 2004 júliusában zárul. A "tét” ezúttal természetesen Athén, mert a legjobbak közül nyolcan ott lehetnek a jövő évi nyári olimpián. A résztvevők ugyanis a különféle ajándéktárgyak mellett athéni utazást is nyerhetnek, mivel azok között, akik az ötpróba mindegyikében egyenként legalább 10-10 pontot gyűjtenek (egy versenyen való indulással maximum 4-4 pontot lehet szerezni), 8 olimpiai utat sorsolnak ki. Az egyéni és iskolai viadalokon gyalogtúrával, futással, kerékpározással, triatlonban vagy duatlonban, valamint úszásban gyűjthetik a pontokat a mozgás kedvelői, a szervezők biztosítják a részvételt a fogyatékos sportolóknak is. A teljesítmények regisztrálására szolgáló próbakönyv 500 forintba kerül, és az egyes helyszíneken változó összegű nevezési díj befizetése után lehet indulni.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
50 perce

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
55 perce

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
1 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
1 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
2 órája