Jégkorong - Az örökifjú Oreskin

MOLNÁR ÁGNES ALEXAMOLNÁR ÁGNES ALEXA
2003.03.04. 20:48
Címkék
A bajnokság végére igazán magára talált a Ferencváros: előbb az Alba Volán ellen zártak 33-ra a zöld-fehérek, majd óriási nyerni akarással az utolsó percig küzdöttek a Dunaferr ellen, aminek az eredménye is meglett, hiszen nyertek 54-re. E két csatában, de nyugodt szívvel mondható, hogy az egész bajnokság alatt nagy szerepet játszott a fővárosiaknál Szergej Oreskin, akire a szerdán kezdődő, miskolciak elleni, két győzelemig tartó bronzcsatában is komoly szerep várhat. A tizenkettedik éve a Fradiban játszó center fiatalokat megszégyenítő lendülettel, akarással küzd a mérkőzéseken. Generációs különbségek vannak így csapaton belül, hiszen egyik-másik fiatal akár a fia is lehetne&
– Lélekben fiatal vagyok, és szerencsére az erőnlétemmel sincs semmi baj – reagált az immár 40 éves játékos. – Ezt az oroszországi edzéseknek köszönhetem, mert szerintem a legjobb iskola az volt. Ott hétéves koromban kezdtem jégkorongozni, s azóta szól az életem a hokiról.– Ön most játékos-edző a Ferencvárosnál. Hudák Gáborral együtt építenek egy új Fradit, sok fiatal játékossal. Mi a céljuk?– Szeretnénk elérni, hogy a fővárosban is legyen komoly gárda, aki igazi vetélytársa lehetne a bajnokság két élcsapatának, a Volánnak és a Dunaferrnek. A legnagyobb probléma abból adódik, hogy Budapesten nincs játékra és eredményes edzésre alkalmas jég. Egy városban, ahol kétmillióan élnek, minimum három-négy fedett létesítményre lenne szükség. – Meddig láthatjuk még a mérkőzéseken a pályán?– Amíg energiám engedi, de remélem, még legalább két évig. Azután, ha már nem bírom a fiatalokkal tartani az iramot, gyerekekkel szeretnék dolgozni mint edző. Ha tehetném, az egész magyarországi hokinak segítenék, nem csak a Fradinak azzal, hogy játszom és trénerkedem.– Mire számít a bronzmérkőzéseken, illetve a bajnoki döntőkön?– Szerintem a Ferencváros simán veszi a még előtte álló akadályt. A döntőktől pedig azt remélem, hiszen mindkét csapatot jónak tartom, hogy sok izgalmas és színvonalas mérkőzést játszanak, s nem zárják le négy gyors győzelemmel egyik oldalról sem. – A közeledő áprilisi divízió–1-es világbajnokságon bizonyára láthatunk majd szép hokit…– Már nagyon várom. Örülnék a sok magyar sikernek, de a lengyel és kazah válogatottat igen erős ellenfélnek tartom. Mindenesetre ott leszek, ha tehetem, minél több edzésen is, mert tanulni sosem árt másoktól.– Milyen érzés lesz mindezt csupán nézni, korcsolya és ütő nélkül ülve a lelátón?– Ha szép játékot nézhetek, ahol ügyesen taktikáznak a felek, és fejben is koncentrálnak, azt nagyon szeretem. Kíváncsi is vagyok, milyen új formációkkal rukkolnak majd elő a külföldiek. És persze ha mindezek mellé még telt ház is párosul…
Legfrissebb hírek

A Barcelona a Basel, a Real Madrid a Schalke ellen aratott sima győzelmet

Minden más foci
1 perce

La Liga: Gulácsi nélkül ikszelt Santanderben a Villarreal

Spanyol labdarúgás
8 perce

Másodszor is egyenlített a Paks Felcsúton

Labdarúgó NB I
20 perce

Női torna Eb: orosz siker a csapatverseny döntőjében

Torna
21 perce

Kós Hubert Eb-aranyérmes 200 méteres vegyesúszásban

Úszás
25 perce

Milák Kristóf negyedik lett 50 méter gyorsúszásban az úszó Európa-bajnokságon

Úszás
34 perce

Hiába rohamozott a Debrecen, csak egyenlíteni tudott az ETO ellen

Labdarúgó NB I
47 perce

„Valószínűleg ez lesz az utolsó idényem” – Cristiano Ronaldo belengette a visszavonulását

Minden más foci
1 órája