Júliusban már áll a pálya

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.03.05. 20:52
Címkék
Szerdán, pontosan egy évvel a 2004-es budapesti fedett pályás világbajnokság kezdete előtt, a margitszigeti Danubius Thermál Hotelben sajtótájékoztatót tartott a szervezőbizottság. Azért éppen itt, mert a résztvevők döntő többsége ebben a szállodában lakik majd a verseny ideje alatt. Tizennégy évvel ezelőtt hazánk már otthont adott e rangos eseménynek, s bízhatunk abban, hogy a jövő évi 10. világbajnokság hasonlóan sikeres lesz. "A világbajnokság nemcsak az atlétika világában, hanem az egyetemes sportban is kiemelkedő helyet foglal el, a televíziós statisztikák szerint a nyolc legnézettebb nemzetközi sportprogram egyike – jelentette ki Szilvásy György, a GYISM közigazgatási államtitkára. – A sikeres világversenyek az országkép alakításának hatásos és viszonylag olcsó eszközei, ezért a magyar kormány minden tőle telhetőt megtesz a világbajnokság sikeres megrendezéséért.”Ennek megfelelően az államtitkár ígéretet tett arra, hogy a sportminisztérium az eredetileg tervezett támogatáson felül a szponzori bevételek megduplázásával járul hozzá az esemény 636 millió forintos költségvetéséhez. Két neves cég már szándéknyilatkozatot tett a verseny támogatásáról, s a szervezők remélik, hogy ezt több szponzor jelentkezése követi. A Budapest Sportarénában júliusban állítják fel először az atlétikai pályát, amelyet ekkor hitelesítenek. Az igazi főpróbára 2004. február 21-én és 22-én kerülhet sor: ekkor rendezik meg neves külföldi atléták részvételével a nyílt fedett pályás országos bajnokságot. A két héttel későbbi világbajnokságon előreláthatólag 150 ország 700-800 atlétája indul.A sajtótájékoztató végén Mérei László, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) szakmai igazgatója ismertette a jövő hét végi birminghami fedett pályás világbajnokságon részt vevő magyar csapat névsorát. Az indulók: Dobos Gábor (60 m), Varga Judit (1500 m), Tusai Brigitta (3000 m), Tóth Lívia (3000 m, esetleg 1500 m), Vári Edit (60 m gát), Győrffy Dóra (magas), Molnár Krisztina (rúd), Vaszi Tünde (távol).
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
1 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
1 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
2 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
2 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
2 órája