Továbbra is használhatják a répauszonyt

2003.03.06. 20:28
Címkék
Megnyugodhat az uszonyos és búvárúszók élvonala: a nemzetközi szövetség végrehajtó bizottsága ugyanis legutóbbi, római ülésén kedvező döntést hozott számukra. Mint arról már korábban hírt adtunk, görög javaslatra felvetődött, hogy tiltsák be azt a répa alakú uszonyt, amellyel az elmúlt években ugrásszerűen javultak az elért eredmények. A legutóbbi felnőtt világbajnokságon már szinte mindenki ezt az új sportszert használta, így a változás érzékenyen érintette volna a világ élmezőnyét. A végrehajtó bizottság aztán végül úgy döntött, hogy minden marad a régiben.
"A végrehajtó testület elfogadta a szakmai bizottság előterjesztését, vagyis kifejezésre juttatták, hogy haladni kell a korral – mondta a Magyar Búvár Szakszövetség alelnöke, Ludvigh Zoltán. – A döntés értelmében 2004-ig megkötés nélkül lehet használni a répa alakú uszonyt, utána viszont arra kell majd figyelni, hogy az uszony mérete nem lehet nagyobb 76x76x15 centinél. A versenyzők tehát nyugodtan készülhetnek tovább az év fő eseményeire, ez a probléma megoldódott.”A magyarok felkészülését nehezítette, hogy csapataink a tervekkel ellentétben nem vehettek részt a februári maribori Klubcsapatok Világkupája-fordulón. A nemzetközi szövetség ugyanis megvonta támogatását a sorozattól, és senkinek sem ajánlotta a részvételt. "A májusi kaposvári viadalt viszont nem fenyegeti veszély, ugyanis nemzetközi versenyként hirdettük meg, és ha addigra elülnek a viharok, akkor azért az itt elért eredmények beleszámíthatnak a Világkupa összesítésébe – folytatta Ludvigh Zoltán. – Sajnos még sok a bizonytalanság, nekünk is meg kell találni az arany középutat.”
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
1 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
1 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
2 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
2 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
2 órája