Tollaslabda - A címvédő Debrecen már nem veretlen

KIRIPOLSZKY TAMÁSKIRIPOLSZKY TAMÁS
2003.03.07. 21:33
Címkék
Néhány nappal ezelőtt váratlan eredmény született az OB I-es csapatbajnokság döntőjében.
A tizenkettedik aranyérmükre pályázó debreceniek, miután az első meccset simán megnyerték, a visszavágón 5:4-re kikaptak a Rosco SE-től. A budapestiek ezúttal csak az egyik bolgár légiósukat szerepeltették, s mintha ezzel "elaltatták volna” riválisukat. A nagy meglepetést Csiszér Levente veresége szolgáltatta. A legjobb honi játékos esztendők óta nem veszített magyar ellenféllel szemben. Most megtört a jég."Több mint három éve kaptam ki legutóbb egyéniben, és akkor is, akárcsak most, Horváth Kristóftól – mondta Csiszér Levente. – A szokottnál kicsit tompább voltam, ő viszont remek formában játszott. Az utazás miatt talán az sem volt szerencsés, hogy túl korán kezdődött a mérkőzés. De nem érdemes ezen rágódni, a világ nem dőlt össze. A harmadik mérkőzésen be kell bizonyítanunk, hogy jobbak vagyunk. Be is fogjuk!”A Rosco SE bravúrja azt jelenti, hogy a Hajdú Gabona-DTC-DSI nem tudja veretlenül megvédeni bajnoki címét. A mindent eldöntő harmadik összecsapás szombaton délben kezdődik Debrecenben. Vajon a fővárosiak meg tudják-e szakítani vendéglátóik sikersorozatát? Egy biztos: az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban pezsgőbontás lesz.
Legfrissebb hírek

Fontos német győzelem a magyar csoportban a hoki vb-n, bajban a svédek

Jégkorong
4 perce

A Mercedes újra kibérelte az első sort: Russell a végén lopta el a show-t

F1
6 perce

Dani Carvajal gólpasszal búcsúzott, a Real Madrid hatgólos meccsen nyert az évadzárón

Spanyol labdarúgás
14 perce

Lewandowski betalált, de az utolsó meccsén kikapott a Barcelona

Spanyol labdarúgás
15 perce

Izgalmas csatában az FTC került előnybe a Honvéd ellen a férfi vízi ob I döntőjében

Vízilabda
21 perce

Niké Liga: kiharcolta a bennmaradást a Komárom

Minden más foci
36 perce

Vívás: Battai Sugár bronzérmes a női kardozók limai világkupaversenyén

Egyéb egyéni
59 perce

Rokkó kétszer is bevágta a románoknak!

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik