Borsi Octaviával startol

T. A.T. A.
2003.03.17. 20:53
Címkék
Nagy meglepetéssel szolgált a Borsi Gergő, Diebel András kettős a hétfői bemutatkozó sajtótájékoztatóján.Az A8-as kategória tavalyi bajnok kettőse ugyanis egy olyan autót mutatott be, amely még sohasem száguldott a magyar futamokon.
A Skoda Octavia WRC egy kettes evolúciójú modell, amellyel Kenneth Eriksson három világbajnoki futamot teljesített 2001-ben.– Miért pont Octavia?–Nagyon szeretem ezt a típust, bár sohasem gondoltam, hogy egyszer egy Skoda WRC-vel fogok versenyezni. De szerencsénkre a hazai Arthur Racing Team megvásárolta az autót, és mivel nekünk nagyon jó a kapcsolatunk az említett csapattal, vezetői úgy döntöttek, nekünk adják a lehetőséget. A megállapodás szerint a nyolc ob-futamon indulunk vele.– Milyen reményekkel vágnak neki az idénynek?– Egyelőre az autó sem alkalmas a magyar bajnoki cím megszerzésére, és nekünk sincs elég tapasztalatunk, úgyhogy azt mondom, az ötödik-hatodik hely valamelyike a reális cél számunkra. –Kipróbálta már az új szerzeményt?– Utcán mentem vele néhány kilométert, de ez csak afféle üzempróba volt. Az igazi tesztre március 23-án, a Rábaringen lesz lehetőségem.– Mi az, ami biztosan más lesz majd az idén, mint tavaly volt?– Nagyon oda kell figyelnünk a finombeállításokra – gondolok itt a hajtásra és a futóműre –, amelyeknek a tavalyi Mitsubishi esetében nem volt jelentősége, az Octavia viselkedését viszont nagyban befolyásolhatja. A gyártól megkapjuk az alapbeállításokat, és amíg ezeket nem sikerül finomítanunk, addig nem is érdemes gyorsan menni.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
5 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
5 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
6 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
6 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
6 órája