Lovassport - Rekordmezőny a lovardában

2003.03.20. 21:24
Címkék
Péntektől vasárnapig immár tizenhatodik alkalommal rendezik meg a Pannon Lovas Akadémián a Mesterek Tornája nemzetközi díjugrató- és díjlovagló-viadalt.
A 3 millió forint összdíjazású verseny programjában nyolc ugró- és négy díjlovasszám szerepel. A hagyományos honi lovas évadnyitónak számító eseményen a teljes hazai élmezőny rajthoz áll, a hírek szerint idén rekordrészvétel várható, az ugrószámokra több mint száz lovat neveztek, és 15 díjlovas is eljön Kaposvárra. A verseny népszerűségét jelzi, hogy idén újra háromnapos lesz a műsor, ráadásul külföldről is érkeznek lovasok a somogyi megyeszékhelyre. A díjugratóknál többek között a magyar bajnok Turi József is szerencsét próbál, a díjlovasoknál pedig a teljes válogatott itt lesz, az örökös bajnok Dallos Gyulával az élen. "Három lóval veszek részt a tornán: Nightlife, Dalton és Calira egyaránt esélyes igazán jó eredmény elérésére. Tavaly megnyertem a Nagydíjat, idén is szeretnék jól szerepelni ezen a rangos eseményen” – latolgatta esélyeit Turi József. Az ugrószakág képviselői egyébként éppen Kaposváron melegítettek a Mesterek Tornájára az elmúlt hetekben, hiszen a téli fedett pályás bajnokság minősítő fordulóit és a döntőt is itt rendezték meg. A hét végi viadal döntőjében már 150–160 centis akadályok várnak az indulókra, így garantált lesz a színvonalas küzdelem. Az esemény egyik érdekessége, hogy a pályát a német Werner Deeg tervezi meg, aki tavaly többek között a budapesti Világkupa-fordulón és sok más nagy nemzetközi versenyen is közreműködött pályaépítőként.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
6 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
6 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
7 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
7 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
7 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
7 órája